Cseles: Karácsonyi italfogyasztási szokások

  • A legismertebb mondatok, amit minden családi asztalnál minimum egyszer hallani lehet

A magyar ünnepi szezon olyan, mint egy hagyományokból szőtt színes szőnyeg, tele ízekkel, italokkal és szívből jövő kifejezésekkel, mint például a “Gyere, Gyurikám, dobjunk be egy kis körtét”, és persze az is sokaknak ismerős lehet a karácsonyi rokonlátogatásokra megérkezve a köszöntés kötelező elemeként elhangzó “Ki vezet?”.

Vannak olyan mondatok és szófordulatok, amelyek szinte bármelyik családban előfordulhatnak, és mindenki számára ismerősek, mindegy, hogy Magyarország melyik táján hallgatózunk be az ablakon.

A Cseles italmárka csapata egy egyszerű, három kérdéskörben rövid kutatást végzett a karácsonyi időszakkal kapcsolatban, és kifejezetten érdekes eredményre jutottak.

Az első kérdésben – italmárka lévén – azt járták körül, milyen alkoholos termékek kerülnek leggyakrabban az ünnepi asztalra, a második kérdésben, hogy egyáltalán hányan fogyasztanak az ünnepekkor szeszt, a harmadikban pedig, hogy melyek azok a mondatok, amik minden évben elhangzanak – és hamarosan kiderül, hogy ez hogyan is volt összefüggésben az első két vizsgált kérdéskörrel.

A legjellemzőbb italok

Sör: 

Az európai összejöveteleken a sör az abszolút király. A németországi nyüzsgő sörkertektől az Egyesült Királyság kocsmáin át minden ország büszkélkedhet saját hagyományos stílusokkal és kedvelt márkákkal. Nem véletlen, hogy a felmérésben résztvevők 87 százalékánál van sör a hűtőben és az asztalokon karácsonykor is. 

Bor:

A napsütötte francia, olasz, spanyol, portugál és persze magyar szőlőültetvények hozzájárulnak a gazdag borkultúrához. Érthető módon a családok körében vörös, fehér és habzó borokkal is szokás koccintani a karácsonyi lakomákon. A felmérésben részt vevők 88 százalékánál legalábbis.

Krémlikőr:

Míg a hétköznapokban annyira nem gyakori, hogy az ember megkóstoljon egy csoki-, kávé, pisztácia- vagy más krémlikőrt, karácsonykor ez is óriási hagyománynak örvend: 44 százalék esik bűnbe egy-egy pohár hasonló cukros finomsággal. 

Vodka:

Kelet-Európa a fagyos tájai egy szívmelengető hagyományt őriznek – a vodkafogyasztást. A válaszadók 22 százaléknál is ez az ünnepi italok egyike.

Whisky/Whiskey:

Legyen az ír vagy skót, a whiskey/whisky is előkerül az ünnepekkor, a válaszadók 19 százaléka a kifejezetten drága tételeket tartogatja speciálisan a családi összejövetelekre, de összességében a megkérdezettek 56 százalékánál jellemző, hogy egy-egy pohár elfogy a párlatból. 

De vajon mennyi az annyi?

A kérdőív eredményéből kiderül, hogy a válaszadók 77 százaléka minimum egy pohár italt elfogyaszt az ünnepnapokon. 19 százalékuk egész évben maximum egyszer vagy kétszer kóstol alkoholt, de a karácsonytól újévig terjedő időszakban nem mond nemet az efféle élvezetnek. Az a 23 százalék, aki nem iszik karácsonykor, saját bevallása szerint az év többi részében sem, és az ünnepek sem változtatnak józansági szokásaikon. 

  • Amit mindenki minimum egyszer hall a családi vacsoránál

A kérdőív összeállítói olyan mondatokat soroltak fel, amelyeket maguk is ezerszer meghallgattak már az asztal körül.

“Ki vezet?” Van is az a vicc, hogy sok helyen a ‘Sziasztok’ az átlag üdvözlési forma, míg a magyarok arra kérdeznek inkább rá az ajtóban, ki tud inni, és ki vezet majd hazafelé – és hát minden viccnek a fele igaz. Ezt mutatja az is, hogy a válaszadók 66 százaléka szembesült ezzel a kérdéssel.

“Egyél még egy kicsit…” – Senki sem lepődik meg, hogy ez volt a legegyértelműbb tétel a teljes felmérésben. A válaszadók 91 százaléka hallotta már karácsonykor ezt a mondatot.

“Emlékszel, mikor…” Egy jó kínos sztori, amit viccesnek állít be a família a válaszadók 80 százalékánál került már elő. 

“És mikor jön az esküvő/unoka/eljegyzés?” Ó, igen, az örök klasszikus. Bár vannak olyan családok, ahol nem nyaggatják a fiatalságot ezekkel a kérdésekkel, valószínűleg nem ér senkit meglepetésként, hogy 88 százalékban viszont igen. 

“Hogyhogy nem iszol, beteg vagy talán?” 45 százalék emlékezett vissza, hogy megkapta már ezt a kérdést a családi asztalnál. Az igennel felelők 12 százaléka viszont nem absztinens, hanem csak egészen egyszerűen nem szereti nagyon a szesz ízét, ezért inkább az üdítőknél marad, ha koccintásra kerül a sor, mert az ünnepi asztalon ritkán találnak maguknak olyan italt, amiben nem ordít az alkohol íze, vagy legalábbis a megszokott alkoholos italoké, amik emlékeztetik az embert magára az alkoholra is. 

A kérdőívet készítő Cseles csapata épp amiatt volt kifejezetten kíváncsi az ünnepi szokásokra, mert fel voltak készülve arra a válaszra, hogy italozni sokan szeretnek, de sokan vannak akik azért nem fogyasztanak alkoholt, mert egyszerűen nem szeretik az ízét, vagy a megszokott könnyen fellelhető szeszekére. Be is igazolódott, hogy az alkohol központi szerepet játszik az ünnepekkor, és azok sokszor bajban is vannak, akik szívesen innának valamit a rokonsággal, de nem kedvencük a szeszes utóíz. A Cseles szörp épp erre kínál megoldást, ugyanis a kedvenc nosztalgikus szörpjeinkre hasonlít az íze, de van benne egy kis csel, ami segít a kötekedő kérdéseket is könnyebben elviselni az asztal mellett.

https://cseles.hu/

- bdpst24.hu

Check Also

A Piaf! The Show után hamarosan érkezik a Paris! The Show

Ötven országban bemutatott, több mint 1 milliós közönséget vonzó, mintegy 400 előadás után a napokban …