Fotókkal: Budapesti bemutató – A teljesség felé

  • 20. Jubileumi előadás
  • PR-Evolution Debrecen Kortárs Táncegyüttes

A PR-Evolution húsz éves fennállását ünneplő, egyben új nevén PR-Evolution Debrecen Kortárs Táncegyüttes legfrissebb bemutatója Weöres Sándor ihletésében az embernek, a világba vetett porszemnek a lélekállapotát testesíti meg. Azt, ahová tartunk, ami felé törekszünk. A 2023-ban 110 éves évfordulóját betöltő költő szavaival élve:  

„Valahányszor mentesülni tudsz körülményeidtől: határtalan ragyogásként kibontakozik benned a végleges állapot, melyben azonos az élet és halál. A végső ajándék a mozdulatlan tánc, ízen-túli édesség, amely semmivel sem mérhető.”

Emberi mivoltunk lényegi indíttatásaival foglalkozik tehát a táncelőadás. Mert bár egyszerű, egyedi létezők vagyunk, hétköznapi alakok, akik apró-cseprő napi gondjaikkal küszködnek, akik másokkal vitáznak, háborúznak, felőrlődnek a mindennapok kihívásaiban, mégis mindannyian a harmónia időtlen végtelenségére vágyunk.

Az előadás koreográfiája azt közvetíti felénk, hogy egyszer csak eljön a pillanat, amikor megállunk és felnézünk a mobiltelefonunkból, kilátunk a stresszből, a szorongó mindennapokból, a gondok halmozta keresztjeinkből, és körülnézünk, észrevesszük, hogy mi van körülöttünk: rácsodálkozunk az életre, a természetre, rácsodálkozunk az égre, meglátjuk a mindig szikrázó napot, az emberi lét valós iránymutatóit, és meghalljuk ezekben magunkat. Azt, hogy valójában kik is vagyunk akkor, amikor egyszerűen csak lélegzünk. Amikor pusztán létezünk.

Fotók: Zelkó Csilla

 

- bdpst24.hu

Check Also

A MOMkultban nyílik ki a hírességek postaládája

Visszatér a Beszélő levelek  Közel négy év szünet után, 2024. március 28-án újra kinyílik a …