A „szeretlek” szó jobb, mint az ajándék

  • Tabutémát jár körbe az Apaidő kérdőíve, amely arra keresi a választ, hogy a szülők milyen gyakran mondják a gyermekeiknek, hogy „szeretlek”

A szülői szerepek átalakulóban vannak: újabb és újabb kihívásokkal nézünk szembe, miközben cipeljük magunkkal a szüleinktől kapott jó és rossz mintákat. Fontos lenne ebben a kavalkádban, hogy odafigyeljünk arra is, hogy szavainkkal biztonságot adjunk a gyermekünknek, és hallja tőlünk azt a szót: szeretlek” – mondja Kertész András, az Apaidő című könyv szerzője.

A karácsony a szeretet ünnepe (is). Ilyenkor igyekszünk jobban egymás felé fordulni, odafigyelni a családtagjaink vágyaira, igényeire, ráhangolódni az együttlétre. A harmónia, amelyet mindannyian keresünk a családunkban, nem mindig teremtődik meg angyali természetességgel. Éppen ezért fontos kérdés, hogy mit tettünk egész évben azért, hogy ez a karácsony igazán jól sikerüljön. Elég gyakran mondtuk-e év közben a gyermekünknek, hogy szeretjük őt?  

„Nem mondani kell, érezni!”

„Úgy kell élni, hogy ez egyértelmű legyen.”

„Nem kell annyit „ütyülüpütyülézni”, még puhány lesz a gyerek!”  

A fentiek ismerős mondatok lehetnek sok magyar családban, mivel minden bizonnyal gyermekek százezrei nőttek fel úgy az elmúlt 50–100 évben, hogy a szüleik így fejezték ki a szeretetüket. Pedig a verbalitás nagyon fontos. Ha elcsépelt is, akkor is igaz: a szavaknak ereje van. Lehet velük bántani, de ugyan úgy megnyugtatni és megerősíteni is másokat. „A mai világban a gyermekeket nagyon sok impulzus éri, amelyeknek a feldolgozásával küzdenek, ezért fontos, hogy a kimondott szavakkal nap mint nap megerősítsük őket abban, hogy elszakíthatatlan és ezáltal biztonságot adó kötelék fűzi össze őket velünk, a szüleikkel” – mondja Kertész András kommunikációs tanácsadó, az Apaidő podcast házigazdája.

Az Apaidő legutóbbi, „Szeretlek” című online felméréséből – amelyben közel 400 szülő vett részt – kiderült, hogy az anyák és apák legnagyobb részének ma már fontos, hogy rendszeresen elmondják a gyermekeiknek, hogy szeretik őket. A 19–20. századhoz képest jelentős változás látszik ezen a területen, ugyanakkor még mindig van több mint 20%, akik egyáltalán nem mondják ki, hogy mit éreznek. Hogy miért mondjuk és miért nem mondjuk, milyen gyakran mondjuk, és milyen más eszközökkel fejezzük ki a szeretetünket, amelyet a gyermekünk iránt érzünk: erre kereste a választ az Apaidő csapata legfrissebb felmérésében.

A felmérés eredményei

Számít a szülők életkora

A szeretet kifejezésének módja tekintetében számít, hogy egy szülő hány éves, tehát hogy milyen korosztályhoz tartozik. A felmérésből kiderült, hogy a mai kisgyermekes, fiatalabb szülők számára már egyértelműen fontos, hogy rendszeresen verbalizálják az érzéseiket a gyermekeik felé. A kérdőívet kitöltő 40 év alatti szülők 99%-a nyilatkozott úgy, hogy rendszeresen mondja a gyermekének, hogy „szeretlek”. 

A csupán 10 éves korkülönbség ellenére az 50 felettiek esetében a számok másképpen alakulnak. A negyven alatti szülőkhöz képest az 50 felettiek csupán 78%-a használja rendszeresen a „szeretlek” szót a gyermeke irányában, és vannak, akik soha nem mondják ki. Ezt erősíti, hogy a 18 évesnél idősebb gyermekkel rendelkező, átlagosan 55 év körüli szülők 14%-a soha nem mondja, hogy „szeretlek”. A 40 és 50 közöttiek nagy része is rendszeresen mondja gyermekének, hogy mennyire szereti őt, de még itt is markánsan megjelenik az a csoport (10%), akik saját bevallásuk szerint sohasem mutatják ki a szeretetüket ilyen szavakkal.

Mit gondolunk másokról, ők hogyan csinálják?

A kérdőív segítségével az Apaidő könyv szerzője és csapata arra a kérdésre is kereste a választ, hogy vajon mit gondolnak a magyarok, mások milyen gyakran mondják a fiaiknak és lányaiknak a „szeretlek” szót. A közvélekedésre irányuló kérdésekkel igyekeztek felmérni, mennyire tartják az emberek ezt a témát fontosnak, milyen intenzitással van jelen a hétköznapokban ez a kérdés. 

Az eredményekből világosan látszik, hogy a szülők úgy látják, hogy a magyarok 15%-a naponta többször elmondja a gyermekeinek, hogy szeretik őket, de azt is feltételezik, hogy van egy markáns csoport, aki ezt nem tartja fontosnak, vagy nem képes kimondani. A kitöltők feltételezése szerint ez közel 22%.

Az „anyámasszony katonája”-jelenség

Vajon igaz, hogy a fiúkat nem kell pátyolgatni és nem kell olyan gyakran mondani nekik, hogy „szeretlek”? Talán bízhatunk benne, hogy a magyar szülők jelentős része erre a kérdésre azonnal rávágná: nem igaz. De mit mutat a felmérés? 

A közel 400 kitöltő 63%-a úgy gondolja, a szülők átlagosan csak hetente 1–3 alkalommal mondják el a gyermekeiknek, hogy szeretik őket. Ezzel párhuzamosan mérsékelt optimizmussal úgy látják, hogy kb 15%-ra tehető azon édesanyák és édesapák száma, akik mindennap kimondják a szót: „szeretlek”. „Kongruens viselkedésnek hívjuk a személyes kommunikációban, amikor a kimondott szavak és a hozzájuk kapcsolódó metakommunikációs jelek összhangban vannak egymással. Úgy hiszem, hogy nem elég úgy viselkedni, amiből kiderülhet, hogy mit érzünk a másik iránt, az érzéseket ki is kell mondani ahhoz, hogy a ‘mit és a hogyan’ erősíteni tudják egymást. Ez kell ahhoz is, hogy a kommunikációs aktivitás során a befogadó (jelen esetben a gyermek) biztos lehessen az üzenet mélységében” – mondta el a kutatás eredményei kapcsán Kertész András.

Andriskát ismerik az étteremben. Régóta ide jár. Mosolygós kisfiú, nagy barna szemekkel. A kis fából készült biciklijével leparkol a bejárat előtt, és bejön a nagyival. A nagymama elkezd panaszkodni az eladónak: 

– Andriskának ma volt az első napja az oviban. Sírt.

Erre az étterem dolgozói az egyik vendéggel és a nagymamával együtt nekiállnak győzködni a láthatólag még kicsit zaklatott gyereket.

– A fiúk nem sírnak! – mondja a szakács.

– Bizony nem! Te már nagy vagy, te nem sírhatsz! – mondja a pultos hölgy.

– Igen, a fiúk maximum otthon sírnak a sarokban, ahol nem látja őket senki! – replikázik a levesét szürcsölő vendég.

– Csak a lányok sírnak! – zárja le végül a beszélgetést végül a nagymama.

(részlet az Apaidő egyik posztjából – Kertész András) 

A felmérésben arra is kíváncsi volt az Apaidő csapata, hogy a fiú- és lánygyermekek között van-e eltérés a tekintetben, hogy hányszor mondják nekik a szüleik, hogy „szeretlek”.

Mivel a kitöltők közel 90%-a nő, így elmondhatjuk, hogy az anyák többségében úgy látják, hogy a fiúgyermekeknek csupán 20%-a az, akik naponta hallják a szüleiktől, hogy szeretik őket. Bár a szülők 60%-a azt gondolja, hogy nemtől függetlenül a többi szülő a gyermekének hetente 1–3 alkalommal mondja, hogy „szeretlek”, az a sztereotípia továbbra is él, hogy a lányok többet hallják a „szeretlek” szót, mint a fiúk, a kitöltők szerint legalább 10–15%-al gyakrabban.

A férfiakkal kapcsolatban gyakran halljuk, hogy az érzelemkinyilvánításuk olyan, mint a színérzékelésük: ismerik a négy alapszínt, és körülbelül ugyanennyi érzelmet tudnak megnevezni is. Hála Istennek, ez túlzás, és egyre kevésbé igaz, de egy jelenségre jól rávilágít. A fiúknak is komoly támogatásra és szülői mintára van szükségük ahhoz, hogy gyakorlatuk legyen abban, hogyan fejezzék ki az érzelmeiket, és hogyan kezeljék őket. „Pszichológusként gyakran dolgozunk érzelemkártyákkal, melyek a főbb érzések árnyalásában segítenek felnőtteknek és gyerekeknek/ serdülőknek egyaránt (pl megkülönböztetni a haragot a dühtől a kedvelést a szeretettől, vágyakozást a törekvéstől). Munkánk során gyakran kirajzolódik, hogy a közel 140 féle érzelmet leíró kártyákat meglepetéssel fogadják a kliensek, mivel kapcsolataikban ezen kifejezéseknek csupán töredékét használják.” – mondja Szécsi Judit pszichológus.

Miért mondjuk vagy épp nem mondjuk, hogy szeretlek?

A közel 400 kitöltőt arra kérte az Apaidő csapata, hogy saját szavaikkal fogalmazzák meg, miért mondják a gyermekeiknek, hogy szeretik őket, vagy épp miért nem mondják azt. Néhány választ további kommentár nélkül adunk közre, mert kiválóan bemutatják, melyek azok a tapasztalások és érzések, amelyek befolyásolnak minket abban, hogy szülőként hogyan cselekszünk. 

„Az én szüleim szinte soha nem mondták nekem, viszont én fontosnak tartom, hogy az én gyerekem ebből ne szenvedjen hiányt.”

„Szeretném, hogy ‘belső hanggá’, biztos alappá váljon nekik, és a feszültebb helyzetekben se legyen kérdés, hogy ez a nézeteltérések ellenére is így van. Sokszor én is ide nyúlok vissza ‘támogatásért’ magamban, ha jól jön az emlékeztető.”

„Nekem sose mondták. Pedig szerintem fontos.”

„Nincs rá megfelelő alkalom, hogy mondhassam.”

„A legkisebb tanított meg rá, ő nagyon gyakran mondja, és elvárja a viszonzást.”

„Mert én gyerekként nem hallottam, ma is hatással van rám.”

„Talán soha nem hallottam a szüleimtől. Tudom hogy ez rossz, szeretnék rajta változtatni.”

„Fontos számomra, hogy bàrmilyen érzelmet ki tudjak mutatni a gyerekem előtt. Én vagyok neki a példakép.”

„Alig hallottam ezt szüleimtől. Az apámtól soha.”

„Hozzám nem így viszonyultak.”

„Szeretnék lelkileg kiegyensúlyozott gyermeket nevelni, aki tudja, hogy bármi történik, itthon szeretet várja.”

Az Apaidő projekt weboldala: www.apaido.hu  

- bdpst24.hu

Check Also

Fotókon: BIZARRRRR! – misztikus utazás a kapun túl

koncertshow két részben Lépj át a misztikum kapuján, hogy eléd táruljon egy bizarr világ, ahol …