A világ legrégebbi skót whisky-je az Avalonban!

Közel kétszáz éves palackozott ritkaság érkezik az Avalon Park Michelin-tányér ajánlott éttermébe. A világ legrégebbijének titulált, véletlenül felfedezett 40 palack skót whisky árverezése december 5-én ért véget. A 8-as számú palackot az Avalon Ristorante nyerte a liciten – egyik rekordösszegért – 18.000 fontért, azaz több mint 8 millió forintnak megfelelő összegért. 

  • Blair Castle Scotch Whisky Bottle No.08

Ez a whisky felér egy időutazással, hiszen a liciten megnyert skót whisky egyike annak a negyvennek, amelyekre Pertshire-ben, a 750 éves Blair Castle egy pinceajtaja mögött bukkantak 2022 végén. A palackok felfedezésekor egy plakettet is találtak mellettük, amely „small still” whiskyként jelöli őket 1833-as lepárlási évvel, 1841-es palackozással és 1932-es újrapalackozással. Amennyiben a dátumok valósak, az azt jelenti, hogy a palackok a legrégebbi ismert (évjárat szerinti) skót whiskyt tartalmazzák.

Néhány palack a Blair Castle látógatói számára lesz kiállítva, bemutatva a hely örökségét és a skót whisky iparhoz való fűződését. 24 palackot azonban a whisky-t kedvelők világának szélesebb köre elé szerettek volna tárni, ennek keretében pedig ez a bizonyos 24 palack egy exkluzív aukció keretében talált tulajdonosra. Az aukció december 5-én hajnalban zárult, a 8-as számú palack az Avalon Resort & SPA Michelin ajánlott étterméhez került. 

Blair Castle vagyonkezelője, Bertie Troughton, Keren Guthrie, levéltáros és a Whisky Auctioneer főkurátora és whisky specialista Joe Wilson.

„Mikor éjjel 2-kor lezárult az aukció, és megtudtuk, hogy miénk az egyik palack, leírhatatlan volt az örömünk” – meséli Poncsák Pál, az Avalon Resort & SPA szállodaigazgatója. „Ezután azonban jött a következő kihívás. Három napon belül át kell vegyük ezt a whisky-különlegességet, ami csak speciális körülmények között érkezhet az étterembe. Repülővel természetesen ez a tétel nem szállítható, a sértetlenségét csak a szárazföldi szállítás tudja garantálni. Az Avalon Ristorante csapata már dolgozik a whisky kóstolójának koncepcióján, ennek részleteit hamarosan közzétesszük közösségi oldalainkon.”

A park éttermei és exkluzív borszalonja számos igazi ritkaságszámba megnő italt rejt. A park prémium italkínálata a legkülönlegesebb nedűkkel emeli az Avalon gasztronómiáját a kulináris élvezetek egyedülálló birodalmává.

 

A teljesség igénye nélkül olyan unikális és/vagy limitált kiadású italokat kóstolhatnak a vendégek, mint a Macallan Whisky, a Talisker Single Malt Scotch Whisky, vagy a Havanna Club 1519. Ez a prémium italsor egészült most ki ezzel az új tétellel, melyet hamarosan egy erre az alkalomra kidolgozott koncepció szerint kóstolhatnak meg az Avalon Ristorante vendégei. 

A képek forrása: Steve Brown/DC Thomson

https://www.thecourier.co.uk/fp/lifestyle/food-drink/4761725/perthshire-blair-castle-10k-scotlands-oldest-whisky/

- bdpst24.hu

Check Also

Újabb „telt házas” tárlatmegnyitó Debrecenben

Angyal születik, majd elolvad a hó Gonda Zoltán kiállításán a Kölcsey Központban Nem Gond(a) 80! …