Egyre optimistábban ítélik meg az anyagi helyzetüket a Provident ügyfelei

Az infláció ugyan még jelentős, ugyanakkor októberre már egy számjegyűvé történő csökkenése állhat amögött, hogy az emberek pozitívabban tekintenek a jövőbe, mint egy, illetve fél éve – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. saját ügyfelei körében végzett kutatásából. 

A Provident Pénzügyi Zrt. időről időre felméri, hogy ügyfelei hogyan ítélik meg a gazdasági helyzetet és mik a jövőbeli elvárásaik. A legutóbbi ilyen kutatást októberben végezték el, amely azt az eredményt hozta, hogy az emberek optimistábban ítélik meg a pénzügyi jövőjüket, mint az azt megelőző korábbi két alkalommal, 2023 márciusában és 2022 szeptemberében.

Enyhülő inflációs félelmek

Októberben például a Provident ügyfeleinek már csak 43 százaléka mondta azt, hogy rendkívül aggódik a jelenlegi világgazdasági helyzet miatt, szemben márciussal, amikor ez az arány még jóval magasabb, 52 százalék volt. 

Az nem változott, hogy a leginkább aggodalomra okot adó tényező továbbra is az áremelkedés/infláció. Ám az bíztató, hogy ettől is hajszálra ugyanannyival kevesebben (52 helyett 43 százaléknyian) tartottak most a hét hónappal korábbihoz képest, mint a globális problémáktól. Aminek vélhetően az lehet az oka, hogy az éves fogyasztóiár-index az év eleji, több mint negyedszázados negatív rekordot jelentő 25 százalék feletti szintről jelentősen csökkent, s októberben már egy számjegyűvé vált.

Valamelyest mérséklődött az orosz-ukrán háború miatti félelem is – 16-ról 13 százalékra. 

Ezúttal már csak e két nevesített tényező ért el önmagában két számjegyű értéket a Provident-ügyfelek preferencialistáján, miután a márciusban még harmadik félelemfaktor, az energiaárakkal kapcsolatos aggodalom 10-ről 6 százalékra csökkent, ami a világpiaci árak folytatódó esésének tudható be. 

Kedvezőbbé váló anyagi kilátások

A kedvezőbb megközelítés tükröződik abban is, hogy csökkent, a márciusi 47-ről 38 százalékra azok aránya, akik úgy érzik, romlott a háztartásuk anyagi helyzete. Leginkább a vidéki városokban élők tapasztalták, hogy valamelyest romlott az anyagi helyzetük (19,2 százalék), de nagyjából hasonló arány tapasztalható a fővárosiak és a falvakban vagy tanyákon élők esetében is. Azonban épp az utóbbi kategóriába tartozók számoltak be a legtöbben arról, hogy javulást tapasztaltak a pénzügyek terén, mintegy 18 százaléknyian, míg a fővárosiak esetében ez csak 12 százalék, a vidéki városokban élők esetében pedig kicsit több mint 13.  Az optimizmus tükröződik abban is, hogy már a pesszimistábbak táboránál nagyobb az optimistáké, miután a válaszadók 42 százaléka reménykedik abban, hogy a következő fél évben javulhat a pénzügyi helyzete – márciusban ez az arány még csak 31 százalék volt. 

Meghatározónak tekinthető, hol él a válaszadó. A kisebb települések, falvak lakói borúsabban látják a jövőjüket, mint a városi népességbe tartozók.

További kedvező fejlemény, hogy már a válaszadók közel kétharmada gondolja úgy, nem lesz gondja a hitele visszafizetésével. Mindössze egy vonatkozásban nem történt változás, a Provident ügyfeleinek ugyanúgy 51 százaléka mondta azt októberben, hogy az elmúlt évben nem jött ki a rendelkezésére álló havi pénzéből, mint márciusban, illetve tavaly szeptemberben.

Áttervezett családi büdzsék

Emiatt a válaszadók 25 százaléka készül arra, hogy visszafogja a kiadásait, 20 százalék pedig új hitel felvételével teremtené elő a kívánt szintű költéséhez szükséges forrást. 

További 25 százalék pedig azzal könnyítené meg a következő időszak havi pénzügyi terheit, hogy előrehozná a meglévő hitele visszafizetését, arra apellálva, hogy ezáltal a törlesztésre fordított pénzek a családi kasszákban maradnának. Más kérdés, hogy ezt értelemszerűen csak azok tudják megtenni, akik rendelkeznek megtakarítással – bíztató, hogy az ő arányuk a válaszadók egynegyedére rúg.

S hogy mire költenék a rendelkezésre álló szabad forrásokat? Alapvetően családi rendezvényekre, ruhavásárlásra, lakásfelújításra, az egészségük megóvására. Akinek pedig ezekre nem futja, azok másodállás után néznének – ők is szép számmal akadnak.

- bdpst24.hu

Check Also

Feltakarás / Géczi János dekollázsai

július 19. – október 6., Műcsarnok Géczi saját interpretációja szerint neki máig a természet a …