Sportdiplomáciai sikerek a kick-box világbajnokságon

Két magyar sikerrel kezdődött a portugáliai Albufeirában zajló kick-box világbajnokság. A WAKO világszövetség kongresszusán bizalmat szavaztak a szervezet  alelnökének, Király Istvánnak, aki így újabb négy évig betöltheti a posztot. Elnökségi tag maradt a korábbi tízszeres világbajnok Mórádi Zsolt is, akit megerősítettek a WAKO Sportolói Bizottságának az élén.

„Hatalmas fegyvertény, hogy továbbra is betölthetjük az eddigi tisztségeinket, és annak is a jele, hogy a tagság elégedett a munkánkkal. Óriási harc volt, hiszen bőven voltak jelentkezők, 27 országból pályáztak az elnökségbe kerülésért, és mindenki mindent megmozgatott a saját érdekében. Úgyhogy nagyon büszke vagyok arra, hogy Magyarországot újabb négy évig ilyen magas szinten képviselhetjük, és szeretném megköszönni a Magyar Kick-box Szakszövetség elnökének, Galambos Péternek, valamint az elnökségnek a támogatását” – értékelte megválasztásukat Király István.


A sportvezető, aki az alelnöki funkció mellett egyúttal a sportág európai szövetsége, a WAKO Europe elnöke is, arról is beszámolt, hogy az elmúlt négy esztendő világversenyeinek – vb-k, Eb-k, világkupák – összesítése alapján Magyarország végzett az éremtáblázat élén!

Ez az eredmény csodaszámba megy, hiszen eddig mindig volt előttünk egy-két ország – hangsúlyozta a sportvezető.

„Fontos, hogy jelen vagyunk a bírói bizottságokban Szabó Gábor és Gasparik Róbert révén, akárcsak a WAKO sportvezető képző programjában, a Game Changersben Busa Andrea és Rohonczi Jenő személyében. Tehát erős a jelenlétünk a sportdiplomáciában. Emellett pedig sokat vállalunk a különböző munkákból, például Mórádi Zsolt elképesztő mennyiséget dolgozott azon a projekten, amelynek köszönhetően olimpiai sportágnak ismerték el a kick-boxot, de az idei Európa Játékok előkészítésében is oroszlánrészünk volt. És ennek megvan a respektje. Így aztán komoly döntéseket nem hoznak meg nélkülünk, én pedig azon vagyok, hogy mindenben, ami a magyar kick-box javára válik, lobbizzak, természetesen amennyire a tisztességes és átlátható működés mellett lehetséges. Hiszen egy sportdiplomatának az a dolga, hogy lobbizzon a sportágáért, és mellette az országáért.” – vélekedett Király István.

A következő négy év céljairól a régi-új WAKO alelnök azt mondta: szeretné hozzásegíteni a sportágát ahhoz, hogy ott legyen a 2032-es Brisbane-i olimpián.

„A legfontosabb teendőm, hogy próbáljam koordinálni a kontinensek közötti együttműködést. És ezen belül leginkább az, hogy az európai országok tapasztalataival, valamint a többi földrész erejével segítsük a fejlődésében az óceániai térséget, ami záloga lehet egy esetleges 2032-es részvételnek. A cél, hogy Ausztráliában is ott legyünk majd az olimpiára beválasztandó sportágak között. A világszövetség alelnökeként nem lehet más a célom, mint olimpiára vinni a kick-boxot” – jelentette ki Király István.

- bdpst24.hu

Check Also

Változó körülmények között debütált és állt helyt Hideg Ádám a Formula-4 Winter Seriesben

Változó időjárási körülmények között, 38 fős, népes mezőnyben mutatkozott be a Jenzer Motorsport színeiben Hideg …