- Ingyenes előadások és workshopok kezdőknek és haladóknak az ELTE IK Térképtudományi és Geoinformatikai Intézet szervezésében.
A Térinformatikai Világnap alkalmából egész napos programot rendez az ELTE IK Térképtudományi és Geoinformatikai Intézet, ahol a szakterület iránt érdeklődő középiskolásoknak, illetve egyetemi hallgatóknak és a más gyakorlottabb geoinformatikusoknak tartanak interaktív foglalkozásokat.
Időpont: 2023. november 20. hétfő) 9:00
Helyszín: ELTE IK Térképtudományi és Geoinformatikai Intézet (1117 Bp. Pázmány P. sétány 1/A)
Délelőtt Oláh Krisztina, az intézet térképtárának vezetője a térképészet történetéről, Kovács Béla egyetemi docens a műholdakról és GPS-ekről tart előadást, a programot pedig egy GPS-es pontkeresős játék zárja a lágymányosi kampuszon. A programon legfeljebb 40-en vehetnek részt.
Regisztráció
Délután Zlinszky András (MTA Biológiai Tudományok Osztálya) tart interaktív workshopot a Copernicus Data Space Ecosystem nyílt adatbázis kínálta lehetőségekről hallgatóknak és geoinformatikában gyakorlottabbaknak. Itt a férhőhelyek száma 20, amelyből a szervezők 11 fő számára tudnak számítógépet is biztosítani.
Regisztráció