Ma van a hasnyálmirigyrák világnapja

  • Hasnyálmirigyrák: az egyik legtöbb emberi életet követelő daganatos megbetegedés  

A hasnyálmirigyrák előfordulása Európa szerte növekedést mutat: mind a nőknél, mind a férfiaknál a negyedik helyen áll a rosszindulatú daganatok okozta halálozás tekintetében, évente összesen kb. 130.000 ember életét követeli Európában, és sajnos már nem csak az idősebb generációt érinti. Hazánkban a legkeresettebb betegség az interneten, melynek Prof. Dr. Madácsy László, az Endo-Kapszula Magánorvosi Centrum vezetője szerint az az oka, hogy az emberek szemében egy rémisztő állapotról beszélünk, mely alacsony túlélési rátája miatt képes pánikot kelteni az érintett betegek környezetében is. 

A hasnyálmirigyrák halálozási aránya Európában 1990 és 2016 között 62%-kal növekedett: a tüdő, vastagbél, valamint mellrákot követően a negyedik helyen áll ez az agresszív daganatos megbetegedés, mely évente közel 130.000 ember életét követeli Európában. Minden évben november harmadik csütörtökje, a hasnyálmirigyrák világnapja.

Bonyolult hálózat: az emberi test

A hasnyálmirigy funkciója összetett: endokrin hormon termelő sejtjei inzulint és glukagont termelnek, melyek által szabályozza a vércukrot és a cukor anyagcserét, valamint emésztőenzimeket állít elő, amelyek segítségével a vékonybélben megemésztődnek a cukrok, fehérjék és a zsírok. Életfontosságú erek, vénák és artériák veszik körül, valamint a májkapu is a közvetlen környezetében helyezkedik el. Ezen tényezők lényegesen befolyásolják a magas halálozási rátát, mivel ez egy nagyon nehezen műthető terület. Amennyiben a hasnyálmirigy fejben van a daganat, amellett el kell távolítani a patkóbelet és a környező nyirokcsomókat is, át kell alakítani az epevezeték és a hasnyálmirigy vezeték szájadékát, valamint a gyomor ürülését is meg kell oldani. A daganat gyakran átlépi az anatómiai határokat – például befogja a bél felé oxigéndús vért szállító artériát –, ezzel lehetetlenné téve az operációt.

„Annak az esélye, hogy egy négy centiméter fölötti hasnyálmirigy fej daganatot egy sebész ép állapotban eltávolíthasson, relatíve kicsi. A mai iránymutatások szerint léteznek operábilis, inoperábilis, és borderline, azaz határeset daganatok. Utóbbinál már lehet alkalmazni  azt az onkológiai megközelítést, melynek során a műtét előtt a daganat méretét egy kemoterápiás kezeléssel csökkentik, ezzel a sebésznek kicsit könnyebb dolga lesz” – mondta el Prof. Dr. Madácsy László, gasztroenterológus szakorvos, aki hozzátette, hogy bár a hasnyálmirigyráknál az elsődleges daganat néha egészen kis méretű is lehet, gyors terjedése és korai áttét képződése miatt nagyon agresszív és magas halálozású betegségről van szó.

Csendes gyilkosok: a daganatot kiváltó okok

A krónikus hasnyálmirigy-gyulladás a rák kialakulásának egyik fontos rizikófaktora, mely során a hasnyálmirigy hosszútávú lappangó gyulladása, illetve kötőszövetes átépülése következtében károsodik a hasnyálmirigy működése. Kialakulhatnak meszes területek is, a hasnyálmirigy vezeték és a mellékágak megtágulhatnak, kő képződhet a hasnyálmirigy vezetékben. Ezek következtében létrejön egy tartós felhasi, hátba sugárzó fájdalom, az emésztő enzimhiány, illetve cukorbetegség is. Tünetei közé tartozik még a fogyás és a zsíros széklet, a hasmenés.

„Ha krónikus hasnyálmirigy-gyulladás esetében a szerv jelentős része károsodik, akkor nem tud elég inzulint és emésztőenzimet termelni, tehát kialakul egy általános hiányállapot. Ennek nagyon tiszta okai vannak: a dohányzás és a tartós, hosszútávú, mindennapos alkoholfogyasztás, de a túlsúly is óriási rizikófaktor. Tünetei közé tartozik még a más okkal nem magyarázható étvágytalanság, a fogyás és a bőrt, illetve a szemfehérjét érintő sárgaság” – fejtette ki Prof. Dr. Madácsy László, aki azt is kiemelte, hogy a dohányzás életkortól függetlenül, alkoholfogyasztás nélkül is óriási veszélyt jelent. Számos harmincas éveiben járó láncdohányos emberrel találkozott már, akiknél kialakult a hasnyálmirigyrák, részben a cigaretta káros hatásai miatt. Veszélyeztető tényezők közé soroljuk továbbá a hasnyálmirigy jóindulatú daganatos cysták egy részét, melyek bizonyos típusaiból idővel hasnyálmirigyrák alakulhat ki.

A rémisztő diagnózis

A hasnyálmirigyrák korai felismerése rendkívül nehéz diagnosztikus probléma, és gyakran egy hosszú ideig elnézett kórmeghatározás. A diagnózis gyanúja sokszor már hasi ultrahang vizsgálat során felmerül. Fontos tudni azonban, hogy egy negatív lelet nem zárja ki a daganat jelenlétét, hiszen főleg a magasabb zsírtömeggel rendelkező paciensnél a has felől végzett vizsgálat nem látja pontosan a retroperitoneális szervet vagy annak teljes egészét.  A hasnyálmirigy ennél pontosabb megítélése kontrasztanyagos hasi CT-vel vagy MRI-vel lehetséges, azonban a legérzékenyebb diagnosztikus módszer az endoszkópos ultrahang, amivel egy jobb felbontású, közeli, pontosabb és nagyobb képet kapunk a hasnyálmirigyről.

Amennyiben felmerül a rák gyanúja, a műtét és a kemoterápia előtt szükség lehet szövettani mintavételre, mely során vékony tűvel, az endoszkópos ultrahanggal vezérelten citológiai kenetet vagy szövethengert vesznek. Ez egy gyors és hatékony módszer arra, hogy mielőbb elindulhasson a megfelelő kezelés. Prof. Dr. Madácsy László elmondása szerint az endoszkópos ultrahang alapján operálható daganatok mielőbbi sebészi kezelése az elsődleges, azonban diagnosztikus bizonytalanság vagy nem operálható esetekben mindenképpen mintavétel szükséges, melynek birtokában lehet dönteni a további kezelésről. Régen a mintavételre az egyetlen opció a nagy sebbel járó műtéti eljárás volt, ami óriási megterhelés volt a szervezetnek.

Életeket követelő agresszív betegség

Annak ellenére, hogy az onkológiai kezelések sokat fejlődtek, az elmúlt évtizedekben a betegek prognózisa sajnos érdemben nem változott, a túlélési esélyek sajnos nem javultak. Általánosságban százból 10-30 betegnél észlelik időben a betegséget, mely teljes egészében eltávolítható műtéttel és ezáltal a műtét utáni komplex onkológiai kezelést követően jó esélye van a gyógyulásra.

„Ha egy centiméter körüli daganatot ismerünk fel, akkor a gyógyíthatatlanság hirtelen gyógyíthatóvá válik, hiszen ebben a méretben nagyon ritka az áttét, ekkor vannak igazán hosszútávú túlélési esélyek, ehhez azonban lényegében szűrni kellene ezt a betegséget is, hiszen ilyen korai stádiumban még biztosan tünetmentes” – tette hozzá Prof. Dr. Madácsy László, az Endo-Kapszula Magánorvosi Centrum vezetője. Preventív faktor a kávéfogyasztás, a rendszeres testmozgás és a jó testtömegindex is, de fontos az alkohol és a dohányzás kerülése.

Olyan családokban, ahol gyakori a hasnyálmirigy daganatok előfordulása, illetve igazolt a genetikai terheltség, mindenképpen érdemes lehet két évente az MRI szűrés, páratlan években pedig endoszkópos ultrahang annak érdekében, hogy még idejében észlelhessük a bajt.

- bdpst24.hu

Check Also

FOTÓKKAL – Szerelemkert • Duna Művészegyüttes

A Szerelemkert című produkció egy rendhagyó válogatás, amelyben a koreográfiák, amellett, hogy a szerelemről szólnak, …