Ilyen kihívásokkal néznek szembe az Északi-sarkvidéken a Fjällräven Polar expedíció résztvevői

Több száz kilométeres útvonal az északi vadonban kutyaszánnal, szélsőséges hidegben,  zord időjárási körülmények között, nehéz terepen, ez a Fjällräven Polar. Az egyedülálló expedíció joggal nevezhető embert próbáló túrának, mégis évről évre tízezrek pályáznak, hogy lehetőségük legyen kilépni a komfortzónájukból, és átélhessék életük legnagyobb kalandját. A sarkkörön túl a környezet kihívásai mellett, mindenki egyénileg is feszegeti a határait. Hiszen ott, ahol ameddig csak a szem ellát, mindent vastag és dermesztő hótakaró fed, az emberek a legszélsőségesebb ingerekkel és lelki folyamatokkal szembesülnek.

Bárkiből válhat sarkköri felfedező

A túratapasztalattal nem is feltétlenül rendelkező résztvevőket többezer kilométer is elválaszthatja egymástól, hiszen a világ különböző pontjairól érkeznek, és csupán az expedíciót megelőző napokban találkoznak egymással először. A felkészülés során megkapják a szükséges felszerelést, megismerkednek a sarkvidéki élettel, elsajátítanak különböző túrázási és túlélési praktikákat, megtanulják a kutyaszánhajtás rejtelmeit, valamint azt, miként gondozzák és irányítsák a saját szánhúzó kutyafalkájukat. Ezek a csodás állatok jelentik ugyanis az örömteli és gondtalan sarkköri túrázás kulcsát. 

Falkavezér és utas egyszemélyben

Napközben mindenki a saját szánján szeli a vastag hóréteggel borított tájat, ami nagyfokú koncentrációt igényel, hiszen a résztvevők fejenként 6 energikus kutyát koordinálnak. Amikor este a csapat megáll, hogy tábort verjen, elsőként az ő biztonságukról, kényelmükről és élelmezésükről gondoskodnak, hiszen nélkülük nem tudják folytatni az expedíciót. Ezzel pedig a túra teljesítői, az otthon tapasztaltaktól teljesen eltérő kutya-ember kapcsolatot élhetnek meg, ami az egymásra utaltság és az egymásról gondoskodás tökéletes egyensúlyát testesíti meg, épp, mint egy falkában.

A legnagyobb kihívás maga a természet

A skandináv sarkvidéket még tavasszal is embert próbáló időjárás jellemzi; a Fjällräven Polar résztvevői így nem csupán a lenyűgöző napsütéses fehér tájjal fognak találkozni, hanem térdig érő hóval, jeges széllel, hóviharral és akár mínusz 30°C-os hőmérséklettel is. Ezek a kihívások a megfelelő felszereléssel és tudással kezelhetőek, de a napközbeni kutyaszánhajtással, az esti táborépítéssel, vacsorakészítéssel és a kutyák ellátásával kiegészülve még így is komoly kihívást jelentenek. Az élmény, a büszkeség és a személyes fejlődés az, amit napról napra megtapasztalhatnak a résztvevők, és ami minden nehézségért kárpótolja őket. Sőt, igazán ez teszi az egyik legkülönlegesebb extrém túrává, amire most bárki jelentkezhet.

Irány az Északi-sarkvidék!

A 2024. április. 2-8. között megrendezésre kerülő, 300 kilométeres Fjällräven Polarra a világ bármely pontjáról, bárki jelentkezhet, aki elmúlt már 18 éves, beszél angolul, kellően nyitott az új ismeretek elsajátítására, valamint elég elszántságot érez magában. Az expedíció első állomása a jelentkezési lap kitöltése, majd a három kihívás teljesítése: 

  1.  Hallasd a hangod a környékeden
  2.  Használd és szeresd minél tovább a felszerelésedet 
  3. Legyen a természet a szomszédod

A kihívások segítségével a szervezők egyrészt megismerik a jelentkezőket és a motivációjukat, másrészt a természethez fűződő viszonyuk átgondolására is ösztönözik őket. A kalandvágyók ezek mentén tudják teljesíteni a kihívásokat, méghozzá úgy, hogy a megadott témakörben videókat, képeket vagy szöveget töltenek fel a nyilvános Instagram oldalukra, bejelölve rajta a @fjallravenofficial-t, és megadva a #FjallravenPolar2024, valamint a megfelelő kihívás – #Challenge1, #Challenge2 vagy #Challenge3 – hashtaget. A kihívások teljesítése során a legfontosabb a kreatív és hiteles megközelítés. 

A jelentkezési határidő november 19-én, közép-európai idő szerint 23:59-kor jár le. A 20 szerencsés résztvevő nevére december 11-én derül fény.

További információ és a jelentkezés pontos feltételei a https://experience.fjallraven.com/polar oldalon érhetőek el. 

- bdpst24.hu

Check Also

Antimikrobiális üvegport fejlesztett ki az LG

Az LG Electronics (LG) fejlett anyagokkal foglalkozó üzletága PuroTecTM néven egy új antimikrobiális üvegport vezetett …