NAV: „Sufnituning”

Egy mikepércsi melléképületben várakozott eladásra az előre csomagolt füstölnivaló. A sufni értékét milliókkal növelte meg a benne tartott dohány, amit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a 61 éves férfinál találtak.

Október végén az idős ember lakásán először a rendőrség ellenőrzött, majd amikor a melléképületbe is benéztek, egy dohánnyal kitömött nagy fekete bőröndöt és egy sporttáskát találtak. A több mint 21 kilogramm, zacskókba kiadagolt füstölnivaló láttán azonnal értesítették a pénzügyőröket. Az ingatlan tulajdonosa azt mondta, hogy a dohányt a nyíregyházi piacon vásárolta, amelyből néhány zacskóval már túl is adott.

A NAV munkatársai lefoglalták a 2,3 millió forint értékű terméket. A férfi a törvénysértés okán több millió forint jövedéki bírságra számíthat és költségvetési csalás bűncselekménye miatt is felelnie kell.

Felhívjuk a figyelmet, hogy dohánytermék csak a NAV által nyilvántartásba vett regisztrációra kötelezettek között értékesíthető és adható közvetlenül. Dohánylevél „napszámos” munkavégzés ellenértékeként sem adható át az idényjellegű munkát végző munkavállalóknak.

- bdpst24.hu

Check Also

Ilyen a magyarok karácsonya – hagyományosan, de takarékosan ünneplünk 

Hiszünk a műfenyőben, a saját bevallásunk szerint pedig a túlfogyasztás és a pazarlás egyáltalán nem …