- Harmadik helyen áll a CIB Lízing a Széchenyi Kártya konstrukciók forgalmazásában
Az idei év első háromnegyedében is folytatódott a dinamikus növekedés a CIB Lízing csoportnál, így a pénzügyi szolgáltató tovább javította pozícióit a piacon. A gyors bővüléshez hozzájárult, hogy a CIB Lízing aktív szerepet vállal a támogatott termékek értékesítésében: a Széchenyi Kártya és az EXIM konstrukcióinál dobogós helyen áll a piaci rangsorban.*
Stabilan két számjegyű növekedést hozott 2023. első három negyedéve a CIB Lízing csoportnál: a tavalyi, 35 százalékos növekedéssel – és rekord kihelyezéssel – zárult év után idén szeptember végéig is 12 százalékot meghaladó bővülést ért el a pénzügyi szolgáltató. Különösen fontos, hogy idén sikerült megvalósítani a „stratégiai hármast”, azaz egyszerre bővülést elérni a kihelyezéseknél, növelni a kamatkülönbözetet, és ezekkel párhuzamosan csökkenteni a költségeket is.
Abban, hogy a CIB Lízing 2023-ban is tovább tudta erősíteni piaci pozícióit, meghatározó szerep jutott az állami támogatás mellett elérhető finanszírozási konstrukcióknak, vagyis a Széchenyi Kártya Program és az EXIM termékeinek. Előbbi jelentőségét jól mutatja, hogy a CIB Lízing idei kihelyezéseinek több mint 20 százaléka Széchenyi Kártya konstrukcióban történt, a kisvállalati (small business) lízingnél pedig több mint 45 százalékos a program részesedése. Mindezek eredményeként a CIB Lízing a 2023. első kilenchavi értékesítési adatok alapján a harmadik helyet érte el a piaci szereplők rangsorában.* Mindez azért is figyelemre méltó teljesítmény, mert jelenleg a Széchenyi Kártya konstrukció stratégiai terméknek számít a teljes hazai lízingpiacon, így minden szereplőnél alappillérnek tekinthető a forintalapú finanszírozásban.
A csoport növekedésének egyik húzóereje továbbra is az autós üzletág: itt 26 százalékot meghaladó növekedést regisztráltak az új kihelyezéseknél, amelyen belül a flotta üzletág közel 36, a retail pedig közel 20 százalékkal bővült. A nagyhaszongépjárműveknél továbbra is stratégiai piaci részesedéssel rendelkezik a CIB Lízing, ezen a területen idén is rekord kihelyezés és 15 százalék feletti bővülés várható. A gépek/berendezések szegmensében folyamatosan növekszik a csoport piaci részesedése: itt 15 százalékot meghaladó növekedés történt 2022. első kilenc hónapjához képest, ami jelentős részben a banki keresztértékesítés hatékony működésének köszönhető.
„A CIB Lízing az elmúlt négy év során folyamatosan lépett előre a különböző rangsorokban, megelőzve több banki versenytársát is a lízingpiacon: jelenleg – több banki hátterű szereplő előtt – az ötödik helyezett”* – mondta el az eredmények kapcsán Fekete Csaba, a CIB Lízing vezérigazgatója. Hozzátette: miközben a CIB Lízing kihelyezései dinamikusan növekednek, az új, eredményes értékesítési stratégiának köszönhetően a kamatkülönbözet mértéke is jelentősen nőtt mind az autó-, mind az eszköz-üzletágban. A portfólió minősége tovább javult, a nem teljesítő állomány jelentős mértékben csökkent az év során.
A vezérigazgató hangsúlyozta: a gazdasági kilátások fokozatos javulásával gyorsulhat a növekedés üteme a magyarországi lízingpiacon, és azon belül a CIB Lízingnél is. A támogatott konstrukcióknak ugyanakkor a következő időszakban is meghatározó szerepük lehet az új szerződéseknél, és ezek értékesítésében a jövőre már a fennállásának 25. évfordulóját ünneplő CIB Lízing – a hazai vállalkozások elkötelezett és megbízható partnereként – továbbra is igyekszik meghatározó szerepet betölteni.