Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulójának alkalmából a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház minden látogató számára, kedvezményes 150 forintos jegyárral látogathatóvá teszi Az idő illúziója – Ruth Orkin (1921–1985) című kiállítását.
Komoly kihívásokkal kellett szembenéznie annak a nőnek, aki a 20. század első felében filmkészítő szeretett volna lenni az Egyesült Államokban. Miközben a nők részt vettek az „álomgyár” nyersanyaggal való ellátásában, nem lehetett kétség afelől, hogy a termékek előállítói, vagyis azok, akik a kamera mögött foglaltak helyet, férfiak.
Ruth Orkin (Boston, 1921. szeptember 3. – New York, 1985. január 16.) nem választhatta azt a pályát, amely iránt elhivatottságot érzett – legalábbis nem úgy, ahogy elképzelte –, és ez alapvető módon határozta meg fotográfiai munkásságát.
Orkin vizuális nyelve a fotografikus kép és a film, a mozdulatlanság és a mozgás találkozásánál helyezkedik el. Fotóművészetében a tér magában hordozza az időt és a mozgást, és addig feszegeti a fényképészet nyelvének határait, amíg az be nem hódol az illúziónak és a mágiának.
„Az idő illúziója – Ruth Orkin (1921–1985)” címmel nyílt a Mai Manó Ház legújabb tárlata október 10-én.
A kiállítás kurátorával, Anne Morinnal készült rövid interjú ezen a linken tekinthető meg: Ruth Orkin képei a Mai Manó Házban – kurátori interjú
A kiállítás megtekinthető:
2023. október 11. – 2024. január 14.
Fotókredit: Bíró Dávid