Azahriah a sikerről: „Azt, hogy én ezt hogy élem meg, hogy dolgozom fel, abban senki nem tudna segíteni”

  • Az előadó nemcsak arról beszélt őszintén, hogyan éli meg a sikert, de azt is elárulta hogyan írta legnagyobb slágereit és miért tölti a nap felét bedugott füllel.

Sikert sikerre halmoz Azahriah, akinek nemcsak magyarországi koncertjei, de európai turnéjának minden állomása teltházas. Az előadó nemrég színészként is kipróbálta magát, hiszen az RTL+ felületén látható Valami Amerika című sorozat – melynek főcímdalát is írta – tehetségkutatójában tűnik fel. „Nagyon nagy élmény volt, meg színészet is kicsit – már nem az én részemről – én akkorát nem színészkedtem, de jó volt egy ilyen környezetben lenni és látni, hogyan épül fel (a sorozat)” – árulta el a Fókusznak Azahriah, aki több kulisszatitokba is beavatta a nézőket. Többek között az alkotás folyamatába is. „Volt már olyan zeném, amiből egy hang volt a fejemben, egy ritmus, vagy ilyen melódia, azt feldünnyögtem hangüzenetbe hangrögzítőre és utána hazaértem, felvettem és csináltam belőle zenét” – mondta az előadó, akinek tényleg a zene a mindene.

„Nekem a zenehallgatás mindent lefed. Akkor is, ha szórakozni akarok, kikapcsolódni vagy tanulmányozni (valamit). Nagyon sokszor zenét hallgatok, a napnak a felében szerintem bedugott füllel nyomom…” – vallotta be Azahriah, akit családja, barátai és a menedzsmentje is segít a mindennapokban. A sikert azonban egyedül igyekszik feldolgozni. „Rengeteg olyan ember van, akire számíthatok, segítenek, ezért nagyon hálás vagyok, de azt, hogy én ezt hogy élem meg, hogy dolgozom fel, abban senki nem tudna segíteni, olyan értelemben, hogy ezt csak magamnak tudom feldolgozni.

Megfelelő megoldást találni arra, hogy ezzel az élettel tovább élve hogyan lehet a legkomfortosabban végezni azokat a mindennapi teendőket, amik eddig könnyebben mentek. Ettől függetlenül én jól érzem magam, engem nem visel meg úgy nagyon” – mondta Azahriah. A teljes interjú a https://rtl.hu/fokusz/2023/11/02/valami-amerika-sorozat-azahriah-szerep-forgatas linken érhető el.

- bdpst24.hu

Check Also

Tapasztó Orsi: Nem tudok mindenhol tökéletesen helytállni

„Ha szétszakadok, óhatatlanul megbillenek lelkileg is, de a meditáció mindig segít” – mondta el Tapasztó …