„Néha a lassan járj, tovább érsz a jobb felfogás”

Kovács Ferenc 2023-ban megmérette magát a Premium Strongman League mellett többek között a Nemzetek Ligájában, s nem csak értékes tapasztalatokkal gazdagodott, hanem jelentősen javult is a teljesítménye.

„Füleken, Siófokon és Visegrádon igazán jó helyen végeztem, de büszke vagyok a Budapesten nyújtott teljesítményemre is, ahol ugyan a mezőny közepén zártam, de kiemelten erős ellenfelek ellen tudtam bizonyítani és bizonyos számokban elöl is végezni – kezdte meg értékelését Prémium Média & Sport Management érdeklődésére Kovács Ferenc. – Siófokon sajnos a kamionhúzásnál elszakadt egy izom a vádlimban, így noha abban a számban utolsó lettem, mégis sikerült a negyedik helyen végeznem. Ez a sérülés nagyban befolyásolta a további felkészülésemet, így Hajdúszoboszlón és Tatabányán kevésbé szerepeltem eredményesen. A döntőre viszont sikerült összekapnom magam” – tette hozzá.

„Próbáltam idén a „lyukas” számaimat eltűntetni, ami részben sikerült is és fejlődni mindenben, amiben csak lehet. A nyomószámoknál az óriás egykezest és a vikingnyomást kifejezetten szeretem, cipelő számoknál az izlandi keresztet és a conan kört, pakolós számoknál a söröshordót és a kovács üllőt kedvelem. A kamionhúzás az, ami nem mindig erős számom és sokszor a mezőny végén végzek benne, valamint valamiért a kerékforgatás az, ami az idei évben nem akart túl jól menni. Próbálok egy kis tudatosságot belevinni a felkészülésbe, jövőre a verseny jegyzőkönyvek és a felvételek alapján megnézem, hogy mi az, amire jobban kell edzenem” – tekintett előre az erősember, aki Sárbogárdon Sebestyén Jánossal, Juhász Péterrel és Mészáros Dáviddal a Nemzetek Ligájában is megmérethette magát. A sikeres taktikának köszönhetően sikerült is győzniük.

„Nagyon fontos, hogy mennyire ismerjük a csapattársaink erősségeit és gyengeségeit, hogy mit hogyan osztunk el. Kisebb-nagyobb hibákkal, de végül sikerült megnyernünk ezt a versenyt. Legnagyobb tapasztalat talán az volt, hogy nem érdemes kapkodni és így egy bizonytalan gyakorlatot elvégezni, néha a lassan járj, tovább érsz a jobb felfogás, különösen csapatban” – folytatta Kovács Ferenc, aki Harkányban Juhász Péter oldalán vett részt a PSL Team Challenge-en, s ott sem maradt el a végső siker.

„A verseny fő nehézsége az volt, hogy hogyan is lehet legyőzni a Sebestyén-Molnár abszolút esélyes párost és bár nem sokkal, de sikerült őket megelőzni. A tanulság az volt, hogy a rutin és az összeszokottság, ami közöttük megvan, hatalmas fegyver és soha nem szabad lebecsülni őket egy ilyen páros, de egy egyéni versenyen sem” – zárta szavait a Kovács Ferenc, aki most piheni ki a szezon fáradalmait, ugyanakkor novemberben már meg is kezdi a felkészülést 2024-re.

Forrás: Prémium Média & Sport Management Zrt.

- bdpst24.hu

Check Also

Best of Balaton 2024: Te mit szeretsz a Balatonon?

A Best of Balaton negyedik éve mutatja be, miért érdemes bármely évszakban felkeresni a „magyar …