Koncerttel ünnepli Budapest 150. születésnapját a Vígszínház társulata

  • Víg-Budapest koncert

A Duna bal partján fekvő Pest, valamint a jobb partján elterülő Buda és Óbuda városának egyesítésével 1873. november 17-én jött létre Budapest. A hivatalos ünnepi gálakoncert a Vígszínházban lesz, amit november 18-án a közönségnek is bemutatnak.  A teátrum társulata zenés időutazásra hívja a közönséget, amelyben összekapcsolódik a 150 éves Budapest és a 127 éves Vígszínház története. Klasszikus nagyzenekari kísérettel többek között olyan legendás előadásokból hallgathatunk meg részleteket, mint a Csókos asszony, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, a Fekete Péter, A Pál utcai fiúk, míg a századelő hangulatát régi budapesti slágerek idézik fel.  

Megszámlálhatatlan nagyszerű és népszerű dal született a csodás Budapestről. Ki ne hallott volna már dalban mesélni a vén budai hársfákról, a pesti nőkről, a holdas éjről a Dunán, a Ligetről, a Józsefvárosról, vagy akár arról a bizonyos Duna-parti csónakházról. Ezek a méltán sikeres slágerek megörökítik fővárosunk hajdani lakóinak hétköznapjait, örömeit, bánatait, életük apró eseményeit, mert hát ebből is áll egy város története, nemcsak nagy történelmi fordulópontokból. A Víg-Budapest koncerten a régi Pest-Buda megidézésétől ismert és újra felfedezett dalok szárnyán végig repülünk a város és a Vígszínház közös történetén olyan nagyszerű szerzők közreműködésével, mint Kálmán Imre, Zerkovitz Béla, Eisemann Mihály, Fényes Szabolcs, Presser Gábor, hogy aztán Cseh Tamás Budapestjét érintve megérkezzünk a GRUND-ra.

Ünnepeljük együtt Budapest 150. születésnapját exkluzív gálakoncerttel a Vígszínházban!

Koreográfus: Bálint Barna

Karmester – zenei vezető: Mester Dávid

Rendezőasszisztens: Szládek Kata, Patkós Gergő

Irodalmi munkatárs: Kovács Krisztina

Szerkesztő – rendező: Fesztbaum Béla

Tovább információ, jegyek: https://www.vigszinhaz.hu/program.php?mid=za32ZJJ2hM7e305AeQKQgk&eventid=1036979

kredit: Vígszínház – Juhász Éva

- bdpst24.hu

Check Also

Hatalmas siker volt a Woyzeck bemutatója Székesfehérváron

A székesfehérvári Vörösmarty Színház május 17-én mutatta be a Woyzeck című produkciót a Pelikán Fészekben. …