Többszólamú tárlatvezetés a romani nyelv világnapján

2023. november 5-én, a romani nyelv világnapján a Néprajzi Múzeum az Istennel talállak testvérem. Cigány történetek című időszaki kiállításban rendhagyó tárlatvezetést hirdet. Erdős Kamill romológus (1924-1962) történeteit a magyar mellett a romani nyelv különböző dialektusaiban szólaltatják meg a meghívott vendégek: Nagy Gusztáv (költő, műfordító, tanár) Rostás Csaba (szociálpedagógus, nyelvtanár) és Erős Gusztáv (antropológus, nyelvtanár). A tárlatvezetést követően a romani nyelv egységesülésének problémáját kerekasztal-beszélgetés keretében dolgozzák fel a résztvevők. A tárlatvezetésre és a beszélgetésre 11.00 és 13.00 óra között kerül sor. A kedvezményes részvételi díj: 500 Ft

Az UNESCO 2015-ben  jelölte meg november 5-ét a romani nyelv világnapjaként, azzal a céllal, hogy az európai cigány közösségek egyik legfontosabb identitásképző elemét minél szélesebb körben megismerjék, és ráirányítsák a figyelmet a roma kultúra megőrzésének fontosságára.

A Néprajzi Múzeum tárlatában több szempontból is fontos a program megvalósítása. Egyrészt az időszaki kiálltás fókuszában álló Erdős Kamill  eredményes kutatómódszeréhez hozzájárult, hogy a cigány/romani nyelv több változatát is tökéletesen beszélte, jól ismerte ennek a kultúrának a belső törvényszerűségeit. Másrészt a Néprajzi Múzeum elkötelezett az ICOM új múzeumdefiníciója által is hangsúlyozott sokszínűség mellett, amelyet küldetési nyilatkozatában is hangsúlyoz: „Gyűjteményének és tudáskészletének köszönhetően a Múzeum más tudományok és a művészet számára is kiindulópontot jelent a kulturális emlékezet, a kulturális sokszínűség és a változó identitások megértéséhez, elfogadásához és tiszteletéhez.” Az intézmény a többszólamú múzeum fogalmának külön kötetet szentelt, valamint a Nyitott múzeum kötetben kutatói kidolgozták a többszólamúság definícióját. A november 5-re tervezett program így nemcsak a romani nyelv világnapját ünnepli, hanem egy muzeológiai elképzelés gyakorlati megvalósítását is jelenti. 

A kiállításról részletesen itt: https://neprajz.hu/kiallitasok/idoszaki/2023/istennel-talallak-testverem-%E2%80%93-cigany-tortenetek.html

A többszólamúságról: https://nyitottmuzeum.neprajz.hu/szocikkek/tobbszolamusag

Többszólamú múzeum – Néprajzi múzeumi dilemmák a 21. század elején https://neprajz.hu/binaries/content/assets/kiadvanyok/tobbszolamu_tabula_15.pdf

A múzeum küldetési nyilatkozata: https://neprajz.hu/kulturstrategia/a-neprajzi-muzeum-kuldetesnyilatkozata.html

- bdpst24.hu

Check Also

Tündöklő fények és mikulásvirág

Ötletek adventi dekorációhoz Elérkezett az adventi időszak, ami mindig a meghittségről és a kellemes, nyugodt …