Küzdősportok Világjátéka – Pap egy meccset nyert, Buzás visszalépett

A nehézsúlyú Pap Arnold a legjobb 16 között fejezte be a küzdelmeket Rijádban, az open kategóriában. A Küzdősportok Világjátékán a Pécsi Sumo Club Sportegyesület Eb-érmes indulója a nyílt kategóriában, ahol súlycsoporttól függetlenül bárki összekerülhet bárkivel, első összecsapásán legyőzte a japán Oku Tomohisát, a 16 között azonban kikapott a lengyel Linka Mateusztól. A másik magyar, a szombaton 85 kilogrammban bronzérmet szerző Buzás Patrik sérülés miatt visszalépett – adta hírül a Nemzeti Versenysport Szövetség.

A magyar szumósok így egy bronzzal és egy hetedik helyezéssel zárták a szaúd-arábiai világversenyt. Pap Arnold csalódottan nyilatkozott: „Nem ezért jöttem Rijádba. A felkészülésem jól sikerült, úgy éreztem, hogy jó volt a ráhangolódás a mai napra. Az első meccs után a lengyel Linka Mateusz ellen beragadtam az indulásba, ő gyorsabb volt. Van azért pozitív hozadéka is ennek a Világjátékoknak: a szombati egyiptomi ellenfelemet le tudtam győzni, ő Világjátékok-ezüstérmes, illetve a brazilok világbajnoki dobogósával is sikerült szoros meccset vívnom” – mondta Pap.

Buzás Patrik jobb keze megsérült a bronzmeccs során, ezért döntött a magyar szumós delegációja visszaléptetése mellett. „Bedagadt a kezem, nem akartam egy komolyabb sérülést összehozni, ami miatt hosszabb kihagyás várna rám. Openben jóval nagyobb súlyú ellenfelekkel kellett volna küzdenem, jobb így, hogy nem kockáztattunk.” – számolt be visszalépésének okáról Buzás Patrik.

Ancsin László, a Magyar Sumo Szakszövetség Rijádban tartózkodó elnöke kiemelte: fontos volt számukra az éremszerzés, hiszen ez a siker, meg a közelmúltban az Elekes Enikő által begyűjtött női világbajnoki cím, ha úgy tetszik életben tartja a sportágat Magyarországon. „Sajnos a Világjátékokról, a nem olimpiai sportok négyévente megrendezendő világversenyének programjáról levették a szumót. Ezek a sikerek így duplán fontosak nekünk. Hitet adnak a versenyzőinknek, hogy van miért küzdeni” – tette hozzá az elnök.

Hétfőn a grapplingeseknek szurkolhatunk Szaúd-Arábiában, ahol  120 ország 1500 sportolója versenyzik.

Fotók: Szalmás Péter

- bdpst24.hu

Check Also

Kiderül kik leszek A Fort Boyard – Az erőd játékosai

2024-ben érkezik az RTL-re A Fort Boyard – Az erőd, és már az is kiderült, …