Betegszervezeti Akadémiát indít az AIPM

  • Október 31-ig lehet jelentkezni a kompetenciafejlesztő képzésre

Betegszervezeti Akadémia elindításával segíti a hazai betegszervezetek fejlődését és nemzetközi kapcsolatteremtését az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM). Az ősszel induló képzés célja, hogy többek között a szervezetfejlesztés, közösségépítés és a kommunikáció területén gyakorlati támogatást adjon a kapacitás- és kompetenciahiánnyal küzdő érdekképviseleteknek, amelyek az ellátórendszer tehermentesítésével éves szinten több milliárd forintos értéket teremtenek Magyarországon. Az AIPM friss kutatásából kiderül: a mintegy 200 aktív hazai betegszervezet kétharmada nemcsak a betegségmegelőzés, de az ellátásszervezés és a betegútmenedzsment területén is aktív, 50 százalékuk pedig betegjogi kérdésekben is segíti a hozzájuk fordulókat.

Október 31-ig jelentkezhetnek a hazai betegszervezetek az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) által szervezett Betegszervezeti Akadémiára, ami komplex fejlesztési programot kínál a betegek érdekeit képviselő szervezetek fejlődésére és megerősítésére. Az AIPM célja, hogy a betegszervezetek szakmai munkájának támogatásán keresztül kézzelfogható támaszt nyújtson a betegséggel élőknek.

A hiánypótló feladatokat is ellátó betegszervezetek gyakran küzdenek kapacitási nehézségekkel, hiányt szenvednek szakemberekben, önkéntesekben és anyagi forrásokban is. A Magyarországon működő betegszervezetek ugyanakkor rendkívül fontos szerepet töltenek be a hiteles és pontos betegtájékoztatásban.

Amint az AIPM megbízásából a közelmúltban készített kutatásból[1] kiderült, bár a betegszervezetek alaptevékenysége az edukáció, a válaszadók mintegy 75 százaléka tudományos konferenciákat, szakmai napokat is szervez, sőt kétharmaduk prevenciós tevékenységet is végez. Ugyancsak fontos feladatuknak tekintik a közösségépítést, és minden második szervezet betegjogi kérdésekben is segítséget nyújt tagjainak.

„A betegszervezetek óriási terhet vesznek le az egészségügyi ellátórendszerről, hiszen ez az évi több tízezer munkaóra a számok nyelvén több milliárd forintot jelent – hangsúlyozta dr. Szalóki Katalin, az AIPM igazgatója. – Ennél is fontosabb azonban részvételük a tájékoztatásban és a megelőzésben, hiszen a magyarok egészsége uniós összehasonlításban sajnos rosszabb az átlagosnál. A betegszervezetek nélkülözhetetlen segítséget nyújtanak a betegeknek, ezért az AIPM elkötelezett az aktív együttműködés mellett.”

Az AIPM a partneri együttműködés keretében feladatának tekinti a betegszervezetek kompetenciafejlesztését, a novemberben induló akadémia a közös fejlődés legújabb fóruma lesz. A képzések célja keretrendszer kialakítása, a betegszervezetek stabil, folyamatos működésének elősegítése többek között a szakmai hitelesség, a közösségépítés, valamint a nemzetközi kapcsolatrendszer erősítésén keresztül.

A Betegszervezeti Akadémia gyakorlati segítséget nyújt a vezetőképzésben, jogi, pénzügyi, orvoskommunikációs ismeretekkel készít fel a szervezet professzionális menedzselésére. A résztvevők olyan gyakorlati kérdésekben is tanácsokat kapnak például, mint a költségvetés készítése. A kapcsolat nem ér véget a képzés lezárultával: az akadémia programja az utánkövetést, épülő alumni közösséget és a tervek szerint mentorprogramot is magában foglalja.

Dr. Szalóki Katalin hozzátette, európai összehasonlításban kivételes a hazai betegszervezetek aktivitása az ellátásszervezés és a betegútmenedzsment területén is (66 százalékuk említette a felmérésben), hiszen ez nem tartozik a klasszikus feladataik közé. Rámutatott: érdemes lenne több figyelmet fordítani a betegszervezetek klinikai vizsgálatokban betöltött szerepére is, hiszen jelenleg csak a szervezetek egyharmada vesz részt ilyenben.

Az akadémia első évfolyamán 10, a szakmai zsűri által kiválasztott betegszervezet vehet részt. A képzés november és március között zajlik Budapesten. A kurzus minden jelentkező számára nyitva áll; a betegszervezetek mérettől, taglétszámtól függetlenül jelentkezhetnek; azok is, amelyek még nem rendelkeznek gyakorlati tapasztalatokkal.

A hazai betegszervezeteknek kínált fórumot a vállalati kapcsolattartókkal, valamint a betegszervezeti kompetenciák fejlesztésének szakértőivel való találkozásra az első alkalommal szeptember 23-án megrendezett AIPM Betegszervezeti Meetup is. Több mint 50 hazai betegszervezet képviselője vett részt a tervek szerint évente megrendezésre kerülő meetupon. A kompetenciafejlesztési fókuszú rendezvényen jogi, közösségimédia- és szervezetfejlesztési szakértők több mint 30 személyes egyeztetésen osztották meg tapasztalataikat a résztvevőkkel.

- bdpst24.hu

Check Also

Így mobiloznak a magyarok nyáron a Balatonnál

A csúcsszezon az csúcsszezon, a Balaton-átúszás még dob egyet rajta Ahogy nyáron az M7-es autópályán …