Egy dél-koreai mesterséges művész is részt vesz Magyarország legnagyobb képzőművészeti kiállításán 

Meditatív és performansz-szerű munkák láthatók Dél-Koreából október 19. és 22. között a budapesti Art Marketen. A hús-vér alkotók mellett egy mesterséges művész is érkezett fővárosba.

Dél-Korea első alkalommal vesz részt Magyarország legnagyobb képzőművészeti kiállításán, az Art Market Budapesten. Az október 19. és 22. között zajló kiállításra két koreai standdal is készültek a Bálna Budapest épületében.

Ökofilozófiai önportrék

Az egyik stand koreai kortárs fotográfusokat vonultat fel. A kiállítók részben a 2023 tavaszán a budapesti Koreai Kulturális Központ galériájában Európában elsőként bemutott, a dél-koreai fotográfia elmúlt negyven évére összpontosító tárlat alkotói, valamint Han Heejoon (Hán Hídzsün) szöuli fotográfus, aki a műanyag természetével sajátos ökofilozófiai gondolatkísérletek mentén foglalkozik.

Han festményszerű guminyomat-sorozatában eperfa-rostól készült tradicionális koreai handzsi papírt is használ a műanyag, pontosabban a PET-palack körforgásának, természettel való érintettségének érzékeltetésére, miközben Jane Benett és Gilles Deleuze meglátásait gyúrja egybe saját alkotói elképzeléseivel.

Porcelán csiklók és zen buddhista belső tájképek

A másik koreai standon egy tavaly indult magyar-koreai művészeti csereprogram dél-koreai alkotóival ismerkedhetnek meg a látogatók.

A magyarországi Koreai Kulturális Központ és a Chungbuk Kulturális együttműködése a dél-koreai Észak-Cshungcshong tartomány kiemelkedő és feltörekvő művészeit kapcsolja össze hazai alkotókkal.

Az idei vásáron Kim Yoonah, Choi Jaeyoung és Dowon Lee Seungmi hús-vér képzőművészek, valamint Lee Ruji, dél-koreai mesterséges művész munkái láthatók. A képzőművészekkel személyesen is megismerkedhetnek az érdeklődők, míg a kiállításon szereplő fizikai műalkotások által inspirált kiterjesztett valóság, azaz AR-műveket készítő alkotót Park Sujan (Pak Szudzsan) kurátor képviseli a helyszínen.

Dowon Lee Seungmi (Dovan Í Szüngmi) szintén koreai handzsi papírra és selyemre készült pigmentnyomatai a zen buddhizmus „musin”, azaz „tudat nélküliség” lebegő, álomszerű állapotát járják körül.

Choi Jaeyoung (Cshé Dzse-jung) olajfestményei a növények és a kert misztikus világába hívják a nézőt.

Kim Yoonah (Kim Jün-áh) Budapesten látható sorozatában az anyag és a társadalmi szerepek változásán keres ironikus módon fogást. Leselejtezett ruhákat gyűjt, amelyeket aztán porcelánba áztat, majd kiéget. A magát inkább humanistaként mintsem feministaként meghatározó művész szerint az eldobott ruhák, rongyok emberi történeteket tartalmaznak, amelyeket az égetéssel egyszerre tüntet el és örökít meg.

- bdpst24.hu

Check Also

Nagy nevekkel rukkolt elő a SZIN

Megérkeztek az első sztárnevek a 2024-es nyárzáró fesztiválra. A Szegedi Ifjúsági Napokat, azaz a Coca-Cola …