TáncSport- A profi Eb következik

Andrea Silvestri és Váradi Martina a profi latintáncok Európa-bajnokságára készül. A rangos versenyt a hétvégén rendezik meg Lipcsében. A sokszoros magyar bajnokról, többszörös Világjátékok-résztvevő párosról Zsámboki Marcell, a magyar TáncSport Szövetség elnöke elmondta, hosszú pályafutásuk során a világ élvonalába küzdötték fel magukat. „Profi latin kategóriában jelenleg vezetik a világranglistát, és esélyes párosként lépnek parkettre Lipcsében, hogy megvédjék címüket.

A hazai táncsport legnagyobb alakjai jelenleg” – mondta Zsámboki Marcell, aki beszámolt arról is, hogy a sportág hamarosan ráfordul a Világjátékok-kvalifikációra. „Sajnos a Nemzetközi Világjátékok Szövetsége (IWGA) legutóbbi döntése érzékenyen érint minket, hiszen a nem olimpiai sportágak multisport versenyének programjáról lekerült az akrobatikus rock and roll. Maradt a latin, illetve a standard táncok versenye.” – mondta az elnök, aki kitért a legutóbbi Savaria Táncversenyre is. „Az 56. Savariát rendeztük idén, méghozzá egy világversennyel, hiszen ifjúsági standard vb-t láthatott a szombathelyi közönség. Kovács Ádám és Faludi Eliza Eszter a nyolcadik, Molnár Ákos és Prozlik Melinda Lenke 27. lett. A Kovács-Faludi kettős 8. helye jónak mondható, ám táncaikat látva még jobb eredményt is elérhettek volna. Sajnos volt olyan pontozó, aki nem ezt látta.” – mondta Zsámboki Marcell.

- bdpst24.hu

Check Also

Kádár-kocka-kiállítás a Skanzenben

A KOCKAHÁZ. LAKÓHÁZ, ÉLETFORMA ÉS ANNAK REPREZENTÁCIÓJA A KÁDÁR-KORBAN címmel nyílt kiállítás június 21-én a …