Netrisk: a kisállatok is megkaphatják a „védelmet”

A magyar háztartásokban élő több millió kisállat esetleges betegségének gyógykezelése jelentős kiadással járhat, nem beszélve arról, ha esetleg a kisállatok okoznak problémát. Az ilyen esetekre is van biztosítás – közölte a Netrisk az állatok világnapja alkalmából. Idén július és szeptember közepe között a megkötött lakásbiztosítások 10 százalékánál kértek kisállatokra – köztük kutyákra – szóló kiegészítő szolgáltatást. A kutyákra, macskákra köthető utasbiztosítások száma pedig 28 százalékkal nőtt. 

Rengeteg háztartásban él kisállat, legyen szó például kutyákról, macskákról. Lényegében minden második magyar háztartásban van kutya, azaz 50,41 százalékos a kutyások aránya egy, még tavaly publikált tudományos kutatás alapján, amely szerint 2,8 millió gazdás eb van Magyarországon. A kutyák mellett a többi kisállat is bajba kerülhet, megsérülhetnek, megbetegedhetnek, de előfordulhat, hogy ők okoznak gondot, például kiszaladnak az úttestre és balesetet okoznak. A kisállatok orvosi ellátása vagy egy műtét jelentős, akár több tízezres vagy akár százezres kiadással járhat. Ahogy az általuk közvetve okozott kár is tetemes lehet. Mindezekre van azonban megoldás, mégpedig a lakásbiztosításokon belül kiegészítő szolgáltatást lehet kötni a kisállatokra – közölte a Netrisk az állatok világnapja alkalmából. 

Többféle opció is elérhető

„Alapvetően két kisállatokat érintő biztosítás érhető el. Az egyik a sima konstrukció, amely az érintett kisállat betegsége, balesete miatti orvosi költségekre szól. Feltétel azonban, hogy a kisállatnak legyen megfelelő mikrochipje, valamint az állatorvosnak rögzítenie kell az állat adatait elektronikus nyilvántartásban. A másik a kutyatartói felelősségbiztosítás, amely olyan esetekre nyújthat fedezetet, ha a kutya megharap valakit vagy balesetet okoz. Például kiszalad az útra, ezzel pedig balesetet okoz, ami jelentős kárral járhat az érintett autókban” – mondta Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója. 

A Netrisknél az idén július és szeptember közepe között megkötött lakásbiztosítások 10 százaléka tartalmazott kisállatos kiegészítőt. Egy szerződésben átlagosan 1,4, azaz több mint egy kisállat volt megjelölve. A kutyatartói felelősségbiztosítást kötők harmada kért kisállatbiztosítást is. A szóban forgó időszakban megkötött kisállatbiztosítások száma 57 százalékkal nőtt, a kutyatartói felelősségbiztosítások száma a tavalyi hasonló időszakhoz képest azonos szinten maradt. 

Besnyő Márton közölte azt is, hogy az utazásoknál is kaphatnak ilyen védelmet a kutyák és macskák, sőt akár a görények is. A kisállatokra szóló utasbiztosítások balesetekre, betegségekre szólnak. Ezeknek a díja napi 450 forint, ami eltörpül ahhoz képest, amennyibe egy kisállat kezelése kerülhet külföldön. Ezzel is magyarázható, hogy a kérdéses időszakban – július és szeptember közepe között – az egy évvel korábbihoz képest 28 százalékkal nőtt a kisállatos utasbiztosítások száma. 

www.netrisk.hu

1: Forrás: https://www.researchgate.net/publication/357770011_Dog-keeping_habits_in_Hungary_during_the_COVID19_pandemic_-_Preliminary_results_of_a_2021_national_representative_survey_A_magyarorszagi_kutyatartasi_szokasok_a_COVID-19-_vilagjarvanyban_-2021-es_orsz

- bdpst24.hu

Check Also

Dresszkód: csillogás! – ünnepi outfitek a VAN GRAAF-tól

Hamarosan itt az év legcsillogóbb időszaka! Legyen szó céges karácsonyi partiról, ünnepi vacsoráról vagy éppen szilveszterről, …