Kecskemét nyerte a Nemzeti Vágta döntőjét

Kiélezett küzdelemben nyerte meg a 16. Nemzeti Vágtát a Kecskemétet képviselő Tóth Tamara, aki Galaxy nevű lova nyergében szerezte meg a győzelmet az Ácsteszér színeiben induló Vörös Tamarával és a harmadik helyen záró adorjáni Zboray Viktóriával szemben.

Izgalmas küzdelemben diadalmaskodott Kecskemét lovasa, Tóth Tamara a 2023-as Nemzeti Vágtán Galaxy nevű lova nyergében, aki immáron négyszeres Vágta-bajnok, és ezzel ők vihették haza az ötmillió forintos fődíjat, a Herendi Hadik huszár szobrot, valamint a Vágta Vándordíját, az 1848-as huszárszablyát. 

A győztes lovas rendkívül erős mezőnyben ért célba, a második helyen Ácsteszér végzett Vörös Tamarával, Marina nyergében. A dobogó harmadik fokára Adorján település állhatott Zboray Viktória képviseletében, Licino Londonnal.

A kishuszárok vágtáját Szentkirály versenyzője, Rozs Anna Júlia nyerte Nárcisz nevű lovával. A második helyen a szikszói Harsányi Viktória, míg a harmadik pozícióban a sarkadi Miklán Lia végzett.

A Jótékonysági sztárfutamot idén a komáromi Magyar Lovas Színház tagja, Krajnik-Balogh Gábor színművész nyerte, aki nyereményét az idei évben is a Bottyán Equus Lómenhely Állatvédelmi Alapítványnak ajánlotta fel. A sztárfutam második helyezettje Széchenyi Krisztián táncművész lett, míg a harmadik helyen Bács Péter színművész végzett.

A Nemzetközi futamban a Bahreini Királyságot képviselő Raed Mahmood Mohamed Yar Mohamed győzedelmeskedett, aki szorosnak tűnő, de végül magabiztos sikert aratott a második helyen végző Horvátország lovasával, Tena Belcsiccsel szemben, míg a harmadik helyen a brit színekben versenyző Dan Martin zárt. 

A népszerű Fogatvágtában a tavalyi évhez hasonlóan, ismét Tieger Endre és a Dombóvár-Sütvényesi ménes nyert. A második a Köncsögi ménes színeiben induló Nagy Gábor lett, míg az Ottlakai ménes és Makoviczki Richárd a harmadik helyen zárt.

Változatos programokkal fogadta az érdeklődőket a hétvégén egyedülálló lovas ünnepünk, a 16. Nemzeti Vágta Szilvásváradon. A kétnapos eseményt a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban tartották, amely Közép-Európa egyik legmodernebb lovas létesítménye. Közép-Kelet-Európa legnagyobb amatőr lovas eseménysorozatának része volt a Vágta Korzó is, amelyen a lovasokat nevező települések mutatkoztak be. 

www.vagta.hu  

 https://www.facebook.com/NemzetiVagta 

https://www.instagram.com/nemzetivagta/  

fotók:  Nemzeti Vágta, Váraljai Zoltán

- bdpst24.hu

Check Also

Játsszunk EGYÜTT a Néprajzi Múzeumban!  

Gyereknap, ahol a szülők is gyerekek lehetnek!  2024.05.26. 11:00-17:00 A Néprajzi Múzeum 2024. május 26-án …