Ben Granfelt és Julian Sas nyitja az őszi blues-rock koncertsorozatot

  • Szeptember 30. + Október 5. – Analog Music Hall, Budapest

Hét országból nyolc előadó érkezik Budapestre a LOTS Music most induló őszi blues-rock koncertsorozatának keretében. Amerikai, kanadai, angol, ír, finn, holland és német fellépők koncertjeire várják a hazai közönséget. Szeptember 30-án a finn Ben Granfelt lemezbemutató koncertjét az amerikai Son Henry nyitja majd, október 5-én pedig a holland Julian Sas Band lép fel.

SZEPTEMBER 30. (szombat) – Idén ünnepelte 60. születésnapját a kiváló finn gitáros, énekes, dalszerző, akinek új, immár 20. szólóalbuma ‘Gratitude’ címmel jelent meg június 16-án, a zenész születésnapján. Az új lemez dalaival három legnagyobb kedvencének mond köszönetet – Jeff Beck, Gary Moore és Robin Trower gitárosok hatására íródott saját szerzemények hallhatók az albumon, melyek tökéletesen illeszkednek majd élőben is Ben Granfelt korábbi szerzeményeihez. A több mint 30 éve aktív, és saját zenekarai mellett a Leningrad Cowboys és Wishbone Ash egykori tagjaként is ismert zenészt a magyar közönség a Nemzetközi Gary Moore Emlékestek visszatérő vendégeként, valamint saját budapesti fellépésein is láthatta már, és személyesen is megtapasztalhatta a finn előadó kiforrott és élvezetes gitárjátékát, a blues, fusion és rock műfajok között kalandozó dallamos, lendületes szerzeményeit.

Ben Granfelt – gitár, ének // Masa Maiajanen – basszusgitár, vokál // Sampo Haapaniemi – dob, vokál // Miika Aukio – billentyűs hangszerek, vokál
www.bengranfelt.com

A szombat esti koncertet egy különleges vendég nyitja majd. Son Henry, a New Yorkban élő lap-steel gitáros jelenleg új albumán dolgozik, ennek kapcsán érkezik Magyarországra – a hazai T. Rogers zenekar közreműködésével készül majd a lemez. Az alaszkai gitáros, énekes 2009-ben járt nálunk a Gastroblues Fesztiválon, majd a British Blues Awards (2010, 2011) győztesei között találkozhattunk a közönségkedvenc előadó nevével. Az új albumhoz készülő dalokat ezen az estén hallhatjuk majd először, érdemes tehát időben érkezni. Kezdés 19:30-kor.

OKTÓBER 5. (csütörtök) –  Korosztályának egyik legjobb európai blues-rock gitárosa Julian Sas, aki nem ismeretlen a műfaj hazai rajongói előtt sem, hiszen a holland zenész már öt alkalommal szerepelt hazai blues-rock fesztiválokon. Négy év telt el, hogy Budapesten is láthattuk őt legutóbb – ezúttal új stúdióalbumával érkezik hazánkba. Október 5-én, csütörtök este 8-kor lép színpadra.

Hősünk 1970. május 29-én született a hollandiai Beneden-Leeuwenben, de nyolc-tíz éves korában Algériában is élt a szüleivel, aztán visszatértek a szélmalmok hazájába. Már gyermekként foglyul ejtette a gitár, és 12 évesen meg is kapta első profi hangszerét. Az iskola mellett játszott már zenekarokban, majd 1995-ben megalakította saját bandáját.

Mi az, ami ott van mindegyik Julian Sas dalban és fellépésen? A szenvedély és az odaadó szeretet, amit a zene iránt érez, és ez megérinti a közönséget is a koncertjein. ,,Minden nap jobb gitáros akarok lenni, mint az előző nap” – mondta az egyik interjúban. Őszi turnéjának keretében, triójával tér vissza Budapestre a holland gitáros, aki legutóbb 2019 őszén adott felejthetetlen bulit hazánkban. Ezúttal is az Analog Music Hall koncerttermébe várják a dögös blues rock műfaj kedvelőit. A négy évvel ezelőtti műsort a tavaly megjelent ‘Electracoustic’ című album dalaival frissíti majd fel, és minden bizonnyal ezúttal is előkerül néhány örökbecsű blues feldolgozás olyan előadóktól mint Rory Gallagher és Jimi Hendrix. 

Julian Sas – gitár, ének / Edwin van Huik – basszusgitár / Lars-Erik van Elzakker – dob
www.juliansas.com

Belépők kaphatók a TIXA.HU online rendszerében, valamint a rendezvények napján a helyszínen. Limitált nyomdai jegyek rendelhetők az info@lots-music.com e-mail címen valamint vásárolhatók a helyszínen a koncert estéjén, 19 órától.

Helyszín: Analog Music Hall – 1116 Budapest, Kondorfa utca 8.

A sorozat további fellépői:

Henrik Freischlader (október 22.)

Band Of Friends (október 31.)

Philip Sayce (november 4.)

Krissy Matthews Band (november 18.)

Tommy Castro & The Painkillers (november 20.)

részletek: www.lots-music.hu

- bdpst24.hu

Check Also

Csütörtökön kezdődik a Tavaszi Margó Irodalmi Fesztivál

Háy János, Krusovszky Dénes, Puzsér Róbert, Szentesi Éva és Vecsei H. Miklós a Margitszigeten Május …