A hétvégén Szilvásváradon minden a lovakról szól

  • Ismét élő adásban dől el, ki lesz a Nemzeti Vágta idei győztese

Változatos programokkal vár mindenkit a hétvégén egyedülálló lovas ünnepünk, a 16. Nemzeti Vágta Szilvásváradon. A kaput szombaton 11:30-kor nyitják, és 19:30-kor zárják. A vasárnapi programok 9 órától 17:45-ig tartanak. Az eseményt október 1-jén 15 órától élőben közvetíti a Duna.

A kétnapos eseményt a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban tartják, amely Közép-Európa egyik legmodernebb lovas létesítménye. A programok szombaton 12 órakor a versenyzők eskütételével és az ünnepélyes megnyitóval kezdődnek. Kora délután a Kishuszár Vágta és a Nemzeti Vágta előfutamain lehet buzdítani a lovasokat, majd a fogatok mérkőznek meg egymással. Este rendezik meg a kocsitoló verseny előfutamát, a Nemzeti Lovas Díszegység és Honvéd Huszár Díszegység bemutatóját, valamint a Győri Ördöglovasok előadását. Utóbbi néhány főből álló trükklovas csapata idén is látványos műsorral készül. A szombati programot a szilvásváradi lipicai méneshajtás zárja.

Vasárnap délelőtt a Nemzeti Vágta és a Kishuszár Vágta középfutamaival kezdődik a program. A nemzetközi futam előfutamai után a kocsitoló verseny utolsó megméretése következik. Idén is megrendezik a Jótékonysági Sztárfutamot, amelyen Bács Péter, Krajnik-Balogh Gábor színművészek és Széchenyi Krisztián táncművész indul.  A futam győztese a nyereményét a Bottyán Equus Hungária Ló- és Kutyaotthonnak ajánlja fel. A program folytatásaként a puszta ötös és csikós bemutató, majd az 1848-49-es csatajelenet bemutató, valamint a Pusztai Róka Nomád Hagyományőrző Egyesület produkciója látható. A mozgalom célja őseink lovasnomád kultúráját feleleveníteni és megélni, ezzel is hozzájárulva nemzeti örökségünk ápolásához. 

A Kishuszár Vágta döntőjén 15:20-tól, a fogatvágta döntőjén 15:35-től szurkolhatnak a nézők. A nemzetközi futam döntője előtt látható a Tündérkert történelmi lovasfelvonulás, amelynek névadója a Dunán hamarosan látható történelmi kalandfilmsorozat. Az esemény tiszteletére a sorozatban Bánffy Dénes nagyhatalmú földesurat alakító Kálloy Molnár Péter színművész is a lovasokkal tart a felvonuláson.  A Nemzeti Vágta döntője 16:50-kor veszi kezdetét. Az ünnepélyes díjátadó után méneshajtással búcsúzik a Nemzeti Vágta Szilvásváradtól. 

Közép-Kelet-Európa legnagyobb amatőr lovas eseménysorozatának része a Vágta Korzó is, amelyen a lovasokat nevező települések mutatkoznak be. Ezt idén a látogatók a Lovasközpont melletti Szalajka úton találják. A Nemzeti Vágtát vasárnap 15 órától élőben közvetíti a Duna. 

Web: www.vagta.hu  

Facebook: https://www.facebook.com/NemzetiVagta 

Instagram: https://www.instagram.com/nemzetivagta/  

- bdpst24.hu

Check Also

Egy csepp gyümölccsel lesz még izgalmasabb a Szentkirályi

Gyümölcsös újdonsággal teszi ízletesebbé az egészséges napi folyadékbevitelt a Szentkirályi. Áprilistól került a boltokba a …