- EURÓPA ZÖLD VÁROSA DÍJ – 2023
Szeptember 5-én, a Hungarogreen 2023 Kertészeti Szakkiállítás első napján került megrendezésre a “Több Zöld Várost a fenntartható Európáért” című konferenciasorozat záró eseménye. Ennek részeként Dr Orlóci László, a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének elnöke és Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára adták át az Európa Zöld Városa Nemzeti díjat.
A díj célja, hogy az európai településeken a zöldfelületek innovatív, biodiverz, fenntartható megoldásainak létrejöttét inspirálja. Igyekszik felhívni a települések vezetőinek, a döntéshozóknak, és a beruházóknak a figyelmét az egészséget támogató, élhetőbb környezet fontosságára, a zöldfelület fejlesztés kiemelt szerepére. A díjat éppen ezért azok kapják, akik a beruházást finanszírozták, vagyis akik anyagilag támogatták a kiemelkedő értékekkel bíró zöldfelületek megvalósulását. A versenyre az elmúlt 5 évben létrehozott zöldfelületekkel lehetett jelentkezni.
Az alkotásokat háromtagú szakmai zsűri meghatározott nemzetközi szempontrendszer szerint értékelte. A megépült zöldfelület növényzetének minőségét, sokféleségét, a tervezés egyediségét, a zöldfelület éghajlatra és a környezetre gyakorolt hatását, az egyedi anyagok jelenlétét vizsgálták az innovatív tervezés és kivitelezés mellett. Értékelték azt is, hogy a zöldfelület milyen hatással van a helyi gazdaságra és a lakosság jóllétére, egészségére.

A pályázatok közül a szakmai zsűri győztesként a Budapest Főváros Önkormányzata által finanszírozott „Természetesen a Duna parton – Budapest III. kerület „Pünkösdfürdő park” projektet nevezte meg. A parkot a BKM Nonprofit Zrt Főkert Divízió szakemberei tervezték és kivitelezték.
A városszéli park egyediségét az adja, hogy látogatói természetes közegben pihenhetnek. Tematikájában, hangulatában, növényalkalmazásában és funkciójában is karakteresen elkülönülő egységekből épül fel, ahol a vízparti területekre és a települések határára jellemző tájhasználatok, tájelemek jelennek meg, melyeket sétaút köt össze. A park azt sugallja, hogy a természet, a biodiverzitás, a klímavédelem egyéni felelősségünk. A kihelyezett információs táblák nagy része is a környezeti szemléletformálást segíti. A terület nagyrészt extenzív fenntartású zöldfelületei nem csak a parklátogatók számára nyújtanak rekreációs lehetőséget, hanem a természetes madár és rovarvilág számára is új élőhelyet teremtenek, olvashatjuk a zsűri értékelésében.