Elsöprő sikerrel mutatta be a Karinthy Színház az évad első előadását a Hamletet, Ilja Bocsarnikovsz átdolgozásában és rendezésében. A Hamlet „crazy and cool” szeptember 1-én, az alapító Karinthy Márton születésnapján, a színház évadnyitó társulati ülése után debütált. A lett származású alkotó egy igazán friss, napjainkban is érvényes művet álmodott színpadra.
„Én a színházban mindig azt keresem, hogy egy adott témáról miként tudunk ma közösen értekezni” – mondta a méltán elismert színész-rendező.
Olt Tamás igazgató köszöntőjében kitért rá, hogy nagyon büszke a Karinthy újonnan alapított társulatára, és arra, hogy a teátrum a világ legfrissebb színházi élvonalát hozza el a közönségnek.

A világ tökéletlen és csonka. Hamlet viszont tökéletesnek és egésznek akarja.
Hogy lehetséges, hogy az a hely, ahol együtt pulzál Shakespeare, Da Vinci és Bach ennyire vágyik az önpusztításra? Mert az ember képtelen legyőzni a benne rejlő gonoszságot és mindent elpusztít maga körül.
Hogyan vezethet egy ember személyes tragédiájához, ha nem kap elég szeretetet, és mindez hogyan vezethet az egész világ összeomlásához? Előadásunk középpontjában ezek a kérdések állnak.

HAMLET
William Shakespeare nyomán írta és rendezte:
Ilja Bocsarnikovsz
Klasszikus dilemma
Az előadás 16 éves kortól ajánlott!
.
Bokor Barna
.
Dobra Mara
.

Karácsony Gergely
.
Kovács Vecei Fanni / Virágh Panna
.
Molnár Gergely
Rendező asszisztens / Tolmács
Bognár Anita
Dramaturg / Fordító
Kozma András
Díszlet és fénytervező
Narek Tumanian

Jelmeztervező
Olga Suslova
Jelmez asszisztens
Szántó Eszter
Produkciós vezető
Major Attila
Rendező
Ilja Bocsarnikovsz