- A Tihanyban megvalósult fejlesztések kapcsán tartotta meg legutóbbi kerekasztal-beszélgetését az Örökség Kultúrpolitikai Intézet.
Az Örökség Műhely soron következő állomásán Bendi Lajos, a Tihany Fejlesztési Programiroda ügyvezetője, Mihályi Jeromos perjel, a tihanyi Bencés közösség vezetője, s a tihanyi Levendula Színpad Kulturális Kft. ügyvezetője, Pataki Bence beszélgetett Rózsa Éva, a tihanyi Művelődési Ház igazgatója moderálása mellett. Az eseményre szeptember 2-án délután a tihanyi Alkotók házában került sor.
A kerekasztal-beszélgetést Rózsa Éva nyitotta meg, aki felvezető gondolataiban kiemelte, a beszélgetés során három nagyobb témakört érintenek a résztvevők: Tihany múltját, jelenét s jövőjét. Az elmúlt időszak hangsúlyos önkormányzati beruházásairól, a Csokonai ligetről, a megújult Magtár épületről és az apátsági lépcsősorról Bendi Lajos beszélt. A Tihany Fejlesztési Programiroda ügyvezetője elmondta: megújult az 1700-as évek elején épült, kiemelt műemléki értékű apátsági Magtár épület. „A felújításnak elsősorban az volt a lényege, hogy azt a műemléki belső tartalmat adjuk vissza a közönségnek, melyet az 1960-as ’70-es évek átalakításai elvettek, s egy olyan funkcióval ruházzuk fel az épületet, mely megtartja a régi, kulturális és a települési művelődési ház funkcióját, ezek mellett pedig a mai igényeknek megfelelő turisztikai tartalommal is rendelkezik: folyamatban van egy több mint százéves tihanyi fürdő kultúrát bemutató kiállítás kialakítása, mely a Magtár épületében kap helyet.” – mondta Bendi Lajos.
Mihályi Jeromos perjel, a tihanyi Bencés közösség vezetője az apátságban megvalósult fejlesztésekről számolt be, majd kihangsúlyozta: “a Világörökség-várományos helyekre kiírt uniós pályázatból valósult meg az egyik legfontosabb egységünk, az apátsági múzeum, ahol egy megújult állandó, interaktív kiállítás várja nap mint nap a közönséget.” Mihályi Jeromos a rendezvény keretében továbbá beszélt az apátság előtti, külső tér, a Rege udvar és az apátsági kortárs galéria megújításáról is.
„A tihanyi Bujtor István Szabadtéri Színpad igazán jó évadot zárt” – emelte ki Pataki Bence, aki szerint hamarosan újra reneszánszát fogja élni a nyári színház. A Levendula Színpad Kulturális Kft. ügyvezetője a beszélgetés során beszámolt azokról a fejlesztésekről, felújításokról, melyek az elmúlt két évben valósultak meg a szabadtéri színház környezetében, mesélt többek között a mosdók, székek, s a csapadékelvezetés már megoldott problematikájáról és a korszerűsített színpadtechnikáról is.
A beszélgetés során a résztvevők kitértek a pandémia, illetve a jelenleg is zajló orosz-ukrán háború negatív hatásaira, valamint érintették a munkaerőhiány témakörét is. A kerekasztal-beszélgetés a jövőbeni fejlesztési tervek felvázolásával zárult: „Tihany fejlődését ma már egyértelműen akadályozza a „túlturizmus”, ezért a jövő fejlesztései között hangsúlyosan szerepel a település teljes közlekedési rendszerének megújítása – emelte ki a beszélgetés végén Bendi Lajos. A jövővel kapcsoltban Mihályi Jeromos perjel elmondta, remélik, hogy 2023. év elejére lekerül a “lepel” az apátság épültéről, a teljes, komplex belső és külső felújítás pedig várhatóan 2023. év végére, 2024. elejére fejeződik be.
Az Örökség Műhely kerekasztal-beszélgetés a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.