Gyenesdiás lesz a Nemzeti Vágta előfutamainak vasárnapi állomása

A Festetics Vágtát augusztus 21-én, vasárnap tartják a Faludi síkon, ahol a Hovány Jótékonysági Sztárfutam második edzőversenyére is sor kerül. 

Hétvégén ismét a lovasoké lesz a főszerep a Balaton melletti településen: az izgalmas Vágta versenyek kísérőprogramjaként, többek között kocsitoló verseny, a Kassai Lovasíjász Iskola bemutatója, Hamza Viktória szabadidomítási előadása, valamint kézműves vásár és Ízek utcája is várja a Festetics Vágtára érkezőket. 

11 órától kerül sor a kishuszár és felnőtt előfutamokra, melyek egész biztosan tartogatnak majd meglepetéseket, ugyanis korábbi döntősök, és újoncok is versenybe szállnak az októberi Nemzeti Vágtán való indulás jogáért. A délelőtti futamokat követően a Keszthelyi Kutyasuli és a helyi lovardák bemutatói lesznek soron, ezután pedig a Radetzky Huszár Egyesület, valamint Salföldi Kopjások is bemutatkoznak. 17 órától kerül sor a Hovány Jótékonysági Sztárfutam edzőversenyére, amely egyfajta „főpróbája” az októberi döntőn várható összecsapásnak.  Ezúttal Gyenesdiáson Barabás Kiss Zoltán, Sipos Imre és Nagy Ervin, színművészek, valamint Széchenyi Krisztián, táncművész áll majd rajthoz. A budapesti döntőn győzelmet arató sztárfutamos a nyereményét a Bottyán Equus Lómenhely Alapítványnak ajánlja majd fel. 

Végül a nap zárásaként 18 órakor a Festetics Vágta döntő futama várja a résztvevőket, mely során kiderül, kik képviselhetik településüket október 1-jén és 2-án a budapesti Nemzeti Vágtán.

Nyeregbe Vidék, nyeregbe Magyarország! 

About bdpst24.hu

Check Also

Sporttal egy elfogadóbb társadalomért

Elindult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Scitec Nutrition közös kampánya Fogyatékossággal élő és mozgássérült …