A Szegedi Tudományegyetem kutatói is megkezdik a munkát az emberiség eddigi legjobb űrteleszkópjával

Szegedi és szegedi kötődésű csillagászok is kutatási időt nyertek az emberiség eddigi legjobb és legnagyobb űrteleszkópjára. A NASA 10 milliárd dolláros James Webb-űrteleszkópja tudományos ciklusát 2022. július 11-én kezdte meg. Az SZTE TTIK Fizikai Intézet Asztrofizikai Kutatócsoportjának munkatársai csillagrobbanások nyomait kutatják majd a régóta várt Webb-űrteleszkóp segítségével.

2021. december 25-én startolt minden idők egyik legnagyobb költségvetésű tudományos programja, a James Webb infravörös űrtávcső küldetése. A James Webb-űrtávcső (JWST) egy hónap alatt érte el a végső pozíciójának számító, a Földtől mintegy másfél millió kilométerre lévő Nap-Föld L2 Lagrange-pontot, és a több hónapnyi üzembeállási és kalibrációs szakaszt követően 2022. július 11-én kezdte meg a több mint egy évig tartó tudományos programjának első szakaszát.

A kutatói közösség bő másfél évvel ezelőtt több mint 1170 darab távcsőidő-pályázatot nyújtott be a Webb-űrtávcső első, 2022 nyara és 2023 vége között megvalósuló tudományos mérési időszakára. A beadott pályázatok negyede nyert mérési időt, a nyertes pályázati anyagok között találkozhatunk szegedi vezetéssel, illetve közreműködéssel készült programokkal is, ezzel pedig Európa élmezőnyébe került a Szegedi Tudományegyetem.

Elismerésre méltó, hogy magyar csillagászok is bekerültek az első körben távcsőidőt elnyerő kutatók elitjébe – köztük Dr. Szalai Tamás, az SZTE TTIK Fizikai Intézet, Asztrofizikai Kutatócsoport munkatársa, aki társ-témavezetőként egy, közreműködőként pedig további három nyertes pályázat révén használhatja majd a Webb-űrtávcső adatait.

A szegedi kutató és munkatársai többek között arra a kérdésre keresik majd a választ, vajon „kozmikus porgyárak”-e a nagy tömegű csillagok életét lezáró, gigantikus energiakibocsátással járó szupernóva-robbanások, vagy sem. A kozmikus porszemcsék számos asztrofizikai folyamatban, többek között a molekulaképződésben és a bolygókeletkezésben is nagyon fontos tényezőnek számítanak.

– A 2666 számú program társvezetőjeként a vizsgálat és a mérések során a Webb-űrtávcső infravörös tartományban való érzékenységére építünk, ami kimondottan a robbanás utáni folyamatokra adhat megfelelő vizsgálati lehetőséget. A vizsgálatok egyik központi kérdése az, hogy a csillagrobbanásokat követően (vagy esetleg már előbb) mennyi idő alatt és mekkora mennyiségben jönnek létre porszemcsék, és hogy ez a por lehet-e a később, a környező, fiatal csillagrendszerekben kialakuló bolygók alapanyaga – mondta el Dr. Szalai Tamás, a Szegedi Tudományegyetem Fizikai Intézet Kísérleti Fizikai Tanszékének egyetemi adjunktusa.

Szintén nyertes pályázatok társ-témavezetőjeként, illetve közreműködőjeként találkozhatunk két, ugyancsak Szegeden végzett kutató, Gáspár András és Apai Dániel nevével; ők jelenleg mindketten az Arizonai Egyetem munkatársai. Gáspár András a JWST MIRI (Mid-InfraRed Instrument) nevű műszerének fejlesztési és üzemeltetési munkálataiban is részt vett és részt vesz. A világűrbe küldött, eddigi legnagyobb tükörátmérővel rendelkező eszköz válaszokat adhat többek között az Univerzum első galaxisainak kialakulására, vagy más csillagok potenciálisan lakható bolygóinak feltérképezésére is.

– Ami igazán nagy öröm számomra, hogy eredményeket és példákat tudunk felhozni, amivel inspirálhatjuk a fiatalokat. Abban bízok, hogy ezzel többen kapnak kedvet, ahhoz, hogy érdemes természettudománnyal foglalkozni a Szegedi Tudományegyetemen is, például mert innen is elérhető a világ legjobb űrtávcsöve – zárta gondolatait Dr. Szalai Tamás, a Szegedi Tudományegyetem Fizikai Intézet Kísérleti Fizikai Tanszékének egyetemi adjunktusa.

A James Webb-űrtávcső paramétereiről a Svábhegyi Csillagvizsgáló aktuális podcastjében itt hallgathatnak meg többet az érdeklődők. A beszélgetésben Dr. Szalai Tamás és kollégái a legapróbb részletekig elemzik a távcső működését szakértői szemmel. A Webb-űrtávcső első képeit 2022. július 12-én (magyar idő szerint késő délután) teszi majd közzé a NASA; a bejelentést az amerikai űrügynökség oldalán élőben is lehet majd követni (https://blogs.nasa.gov/webb/2022/07/01/how-to-see-webbs-first-images/), míg magyar nyelven a csillagaszat.hu oldalon jelenik meg szakmai összefoglaló a várt eseményről.

www.u-szeged.hu/

- bdpst24.hu

Check Also

Az acappella zene ünnepe Szegeden

Különleges és lenyűgöző zenei élménnyel, gazdag harmóniákkal, magas szintű énekes tudással és a műfajok sokszínűségével …