Tudnivalók Csehországba utazóknak

Csehország egy néhány óra autókázásra található hazánktól és ezáltal sokan jártunk már ott. A jelen bejegyzésben egy kis történelemmel valamint földrajz órával fogok szolgálni az érdeklődő olvasónak. Lássuk akkor tehát a részleteket!

Először is nézzük meg miért érkeznek a látogatók a Cseh Köztársaságba! 

Prágát természetesen nem lehet kihagyni a felsorolásból. Prága utcái, a több száz éves Károly híd és a hangulatos sörözők valamint cseh éttermek azok amik várják az idelátogatókat. A Főtér, az ott található ősrégi mechanikus óraszerkezettel pedig egyedi látványt nyújt és ezt minden évben több ezer turista kapja lencsevégre. A prágai Főtér egyébként érdekes módon eddig minden háborút túlélt. Prága épületeinek a jelentős része megsemmisült ugyan a két világháborúban, azonban a Főtér még mindig áll. Vagyis az itt található házakat azok több száz éves formájában tekinthetjük meg. Azóta természetesen fel lettek újítva, de a rég cseh tradíció azért érződik. A Főtéren minden nap turisták ezrei próbálnak meg ülőhelyet keresni, de mivel számtalan étteremmel és kávézóval várnak itt minket még nyáron a legnagyobb hőségben sem lesz probléma találni itt egy megfelelő helyet és legurítani néhány korsó kellemes cseh sört. 

Hova tovább?

A Főtér után érdemes lehet ellátogatni a világhírű prágai zsidónegyedbe, ahol korabeli zsinagógákat vehetünk szemügyre és tovább bővíthatjük tudásunk tárházát a zsidó vallásról. Ezek után a turisták általában a Károly hidat veszik célba. A középkorban épült hidat a megáradt folyó számtalanszor elmost és a cseheknek nem egyszer kellett próbálkozniuk a megfelelő masszív szerkezet felépítésével. Úgy néz ki végezetül ez sikerült, mert jelenleg a Károly hidat teljes valójában megcsodálhatjuk itt. A Károly híd után bevett szokás a prágai vár megtekintése. Ide egy kis kaptatón visz fel az út, ami, főleg a nyári hőségben megterhelő lehet. Ne csüggedjünk azonban, mert a caplatás megéri. 

A prágai vár

A vár gyönyörű és a falakon belül nem csak katedrálisokat és kegyhelyeket látogathatunk meg, hanem az Arany Folyosón egyedi fotókat is készíthetünk. Ha szerencsénk van, akkor ugyan nem az aktuális cseh királlyal, de valamelyik cseh politikussal lehet, hogy összefutunk a várban, hiszen jelenleg az ő munkahelyük került itt kialakításra és sokan itt élnek. 

Hova mehetünk Prágából?

A második célpont szerintem nem Brno, hanem inkább Karlovy Vary. A cseh fürdőváros csodájára járnak szinten a világ minden sarkából. Ide Prágából autóval egy néhány perc alatt el is juthatunk, azonban ne feledjük, hogy a cseh autópályákért fizetni kell. Az elektronikus matricát internet segítségével tudjuk beszerezni. Egy D1-es matrica megközelítőleg 4000 forint Csehországban és ez 10 napra érvényes. Így használhatjuk az összes cseh autópályát. Ezeket egyébként még a németek kezdték el építeni a világháború idején és a korabeli technológiák még nem eredményeztek valami sima útfelületet. A gond az volt, hogy betonelemekből építették össze az utat és az összeillesztéseknél mindig dob egyet az út. Ilyen összeillesztésből pedig minden pár méteren van egy. Ha ezt néhány száz kilométerre vetítjük, akkor világos, hogy az út Prágába és tovább rázós lesz. 

Medencékben fürdőzés

De tegyük fel, hogy beértünk Karlovy Varyba! Itt oszlopcsarnokokat kell keresni. Eleinte meglepő volt nekem is ez a kifejezés, de kiderült, hogy a cseh fürdőket valóban kolonádának nevezik. Az egyik leghíresebb ilyen helyet Mlýnská kolonáda-nak hívják és ezt például 124 híres nevezetes oszlop tartja. Az oszlopok tartják tehát a tetőzetet, a tetőzet alatt pedig fürdőznek a helyiek és a turisták. A medencék hőmérséklete egyébként viszonylag széles skálán mozog. Az egészen meleg medencéktől a hűvösebb vizekig mindent igényt kielégítenek itt a csehek. A vizeket egyébként meg is lehet inni. Sokan palackokkal érkeznek ide és rendesen feltankolnak az ásványvízből. A helyszín egyébként Goethe kedvence volt, de járt itt az orosz Péter cár is és jó néhány hírhedt európai tudós, zeneszerző és politikus is megfordult már Karlovy Varyban. A szállások itt drágábbak a cseh átlagnál és ha főszezonban tervezünk érkezni, akkor mindenképp foglaljunk előre!

About bdpst24.hu

Check Also

Világszerte ma kerül a boltokba az új iPhone 15!

Az új széria mostantól hazánkban is megvásárolható az iSTYLE üzletekben Az ikonikus iPhone sorozat legfrissebb készülékei, …