Hiteles eredmények a VinAgora Nemzetközi Borversenyen
Ebben az évben is mindent rendben talált a NÉBIH az áprilisban megrendezett VinAgora Nemzetközi Borverseny érmes borainak vizsgálata során. A VinAgora Nemzetközi Borverseny szervezőiként a világszerte elismert esemény 1992-es indulása óta kiemelt célunk, hogy a verseny eredményeit a lehető legtöbb eszközzel hitelesítsük, mind a fogyasztók, mind a termelők felé. A bírálat szigorú, a legapróbb részletekig szabályozott lebonyolításán, és a bírálóbizottságok körültekintő összeállításán túl, ennek az eszköztárnak egy újabb elemét vezettük be három éve,a NÉBIH Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóságával együttműködve. A kezdeményezés nemzetközi szinten is egyedülálló volt, célja pedig annak ellenőrzése, hogy a borversenyre benevezett minták megegyeznek-e a piaci forgalomban lévő, kereskedelmi engedélyt kapott tételekkel, vagyis, hogy a termelők nem próbálnak-e „speciális versenymintákkal” jogosulatlan előnyt szerezni piacon lévő boraiknak.
A vizsgálat
A protokoll szerint az eredmények megszületése után véletlenszerűen kiválasztottuk a VinAgora 226 érmet nyert magyar bora közül minden ötödiket. A mintákat ezután a NÉBIH bevizsgálta, majd a kapott analitikai eredményeket összevetette a borverseny nevezési lapján és a tétel forgalomba hozatali engedélyén szereplő adatokkal. A hatóság végül a tavalyi évhez hasonlóan 2022-ben sem tárt fel komoly hiányosságot a tételek analitikai vizsgálata során, vagyis mindegyik ellenőrzésre került minta esetében kijelenthető, hogy az pontosan megegyezett a nevezés során megjelölt, illetve forgalomba került borral, így visszaélés nem történt.
VinAgora – A megbízható minőség iránytűje