Új szerepben Istenes Bence

A kamera mögött is megállja a helyét Istenes Bence, aki nem csak főszereplőként, hanem gyártóként is közreműködött az egyik nagy drogérialánc legújabb kampányában. A televíziós műsorvezető elárulta, nagyon élvezte a munka kreatív részét, és – a képernyős jelenlét mellett – egyre nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy ilyen projekteket hozzon tető alá. 

Nem ez az első eset, hogy Bence a kamerák mögött is bizonyítja tehetségét, már tavaly is dolgozott együtt a drogériahálózattal.

– A tavalyi filmekhez hasonlóan nem csak szereplőként vettem részt a projektben, hanem a kreatív koncepciót is én találtam ki, valamint az én csapatom gyártotta a kisfilmeket – mesélte lelkesen Bence, aki elárulta, az általa vezetett tévéműsokban is gyakran vesz részt a háttérmunkákban, szereti szabadjára engedni a kreativitását. – Szeretem azt, amikor a végén összeáll egy ilyen produkció, és a közönség látja a munkánk eredményét. 

Bence televíziós gyakorlata természetesen nagy segítség volt a munka során, amelyben elrejtette egyik legnagyobb “szerelmét”, a focit is. 

– A reklámfilm mellett egy spontán social kihívást is kitaláltunk, ami arról szól, hogy az adott cég futárai akár 5 órán belül házhoz viszik a megrendelt termékeket, én pedig kipróbáltam, mennyi idő alatt lehet összeszedni mindent ehhez a raktárban.  Addig kellett teljesítenem a kihívást, míg a focilabda, amit felrúgtam a tetőre, a másik oldalon landolt.

Nem mondom, hogy könnyű volt, de érdekes volt végignézni, hogy egy-egy adott termék hány állomáson megy keresztül, amíg az online rendeléstől eljut a vásárlóhoz, ennyire rövid idő alatt – magyarázta a műsorvezető, aki újra elővette a nézők egyik kedvenc fiktív karakterét,  Richykét is, két kisfilm erejéig. – Korábban már szerepelt Rossmann reklámban Richyke, nagy sikerrel, ezért most visszatért – tette hozzá Bence.


About bdpst24.hu

Check Also

A Legjobb Szállodák Budapesten: Milyen Szórakozást Kínálnak?

Fedezze fel Budapest és a Duna-part legjobb szállodáit tökéletes kényelemmel és luxussal. Tekintse meg a …