Az ismert újságíró, televíziós és rádiós műsorvezető szerint Fury az összesített boxtörténelem egyik legérdekesebb figurája, akinek az életéről egészen biztosan Guy Ritchie-nek kellene filmet forgatnia. A boxrajongó újságíró szerint Fury-nak egészen biztosan lesz néhány szórakoztató megmozdulása a ma esti mérkőzésen, és afelől sincs kétsége, hogy a végén jó barátként válnak majd el – de azt sem tartja kizártnak, hogy White-ot még a Kinahan-maffiába is beveszik külsősként.
Óriási csatának ígérkezik a ma esti Fury-Whyte meccs
A londoni fogadóirodák Tyson Fury győzelmére tesznek – de akad azért olyan szakértő is, aki szerint nem lefutott a hétvégi Fury – Dillian nehézsúlyú mérkőzés. Akárhogy is int búcsút a WBC világbajnoki címét birtokló Fury a szorítónak, az ARENA4+ oldalán, exkluzív Pay-Per-View előfizetési formában, élőben követhető mérkőzés az idei év egyik legizgalmasabb bokszcsemegéjének ígérkezik. Az összecsapás kommentátora Kassai-Tóth Csaba, szakértői Kovács „Kokó” István és Turger Dávid lesznek, a mérkőzést felvezető stúdióműsort pedig Gyenesei Leila vezeti majd.
A Wembley Stadionban telt ház előtt megrendezésre kerülő, 41 millió dollár összdíjazású nehézsúlyú címmérkőzés igazi örömünnep lesz a küzdősportok szerelmesei számára: a 33 éves, ír-angol felmenőkkel rendelkező Tyson Fury ugyanis beígért visszavonulása előtti utolsó mérkőzését vívja majd honfitársa, Dillian Whyte ellen. A 2015-ben Volodimir Klicskót legyőző „Gipsy King” azaz Cigánykirály becenevű Fury karrierje igazi sikertörténet: az Amerikában élő profi ökölvívó képességeit, kitartását és technikai felkészültségét ugyanis mi sem igazolja jobban, mint pályafutásának eredményei: 32 mérkőzésből 31 győzelem és 22 KO.
Forrás: Getty Images
Néhány érdekes adat Tyson Furyról:
- Tízévesen abbahagyta iskolai tanulmányait, helyette építkezéseken, autókereskedésekben és hulladékgyűjtőkben dolgozott.
- Viszonylag későn, 14 évesen ismerkedett meg az ökölvívással – de szinte azonnal kiderült a tehetsége.
- Vagyonát közel 120 millió fontra tartják.
Fury ellenfele a szorítóban az 1988-as születésű Dillian Whyte lesz, aki korábban kickboxolóként és ketrecharcosként is versenyzett. A The Ring magazin szerint a világ ötödik legjobb nehézsúlyú ökölvívójának eddigi kiütés-győzelem aránya 68%-os. Whyte statisztikája is tiszteletet parancsol: eddigi 30 mérkőzéséből 28-at nyert meg.
Forrás: Getty Images
Néhány érdekes adat Dillian Whyte-ról:
- Whyte tinédzserként elég balhés volt, lőtt és szúrt sebekkel háromszor is a kórházban kötött ki.
- Balogh Sándorral és Farkas Gáborral is öklözött pályafutása során, mindkettőjüket TKO-val gyűrte le.
- 2012-ben (a Farkas elleni meccsét követően) lebukott egy doppingvizsgálaton, és egy időre eltiltották a versenyzéstől.
- Házas, de diszkrét a magánéletét illetően, nyilatkozataiban soha nem említi a felesége vagy gyerekei neveit.