Az utolsó magyar király koronázásáról készült két festmény az áprilisi Hónap kincse

Az év megkoronázása

Az első világháború harmadik évében, 1916. november 21-én elhunyt a leghosszabb ideig uralkodó magyar király, I. Ferenc József. Az új uralkodó, IV. Károly (1887–1922) már aznap levélben értesítette Tisza István miniszterelnököt a kormányzás átvételéről. A kormányzat közös akarata volt, hogy a koronázást minél előbb, még az 1916-os évben tartsák meg. Erre egyrészt – a háborús viszonyok között – az ország stabilitásának megőrzése miatt volt szükség, másrészt a parlament által elfogadott következő évi költségvetés miatt. A Koronázási Ünnepélyt Rendező Bizottság december 1-jén alakult meg, így mindössze egy hónap állt rendelkezésre a december 30-ra kitűzött ceremónia megszervezésére.

Míg a korábbi századokban a koronázásokról rajzok, metszetek és festmények születtek, Ferenc József 1867. évi koronázásakor a képzőművészeti alkotások mellett már készült néhány korai fényképfelvétel is. Az 1916. évi, utolsó királykoronázás idejére a fényképészet és nyomdatechnika fejlődése már lehetővé tette, hogy a sajtóban fényképes tudósítások jelenjenek meg az ünnepségről. Ugyanakkor a koronázás képzőművészeti megörökítésének jelentősége mégsem csökkent. Ennek egyik oka az volt, hogy a budavári Koronázó Főtemplom (Mátyás-templom) belső tere a sötét téli időszakban az ünnepség megzavarása nélkül nem tette lehetővé a beltéri felvételek készítését. Ezért a koronázás egyházi szertartásáról csak képzőművészeti ábrázolásokat ismerünk, és a sajtó is csak ezeket tudta közölni. A másik ok az, hogy az újságok szerkesztői a reális ábrázolást nyújtó fényképet nem érezték elég reprezentatívnak.

Az említett német festő, Felix Schwormstädt (1870–1938) a lipcsei Illustrirte Zeitung kiküldött képi tudósítója volt a koronázáson, és mint az első világháborút végigrajzoló illusztrátor vált híressé. A lipcsei újság koronázási számának előkészítésében a magyar kormányszervek is aktívan részt vettek. A vezetők úgy vélték, hogy a külföldi propaganda és az idegenforgalom miatt fontos lenne az újság megjelenésének támogatása, így végül a belügy-, a kultusz- és a kereskedelemügyi minisztérium közösen adott szubvenciót a lapnak. A művész a helyszínen készített vázlatai, valamint az előre pontosan megtervezett helyszínrajzok alapján már otthoni műtermében, 1917-ben festette meg a koronázás és a koronázási lakoma ábrázolását.
A koronázási képen a Mátyás-templom vörös drapériákkal díszített szentélyében oldalról látjuk a koronázás pillanatát. A főoltár lépcsőjén térdelő IV. Károly fejére együtt helyezi a Szent Koronát Csernoch János esztergomi bíboros érsek és Tisza István miniszterelnök. Mögöttük, az oltár felé Várady L. Árpád kalocsai érsek és Széchényi Miklós nagyváradi püspök állnak.

A koronázási lakomát ábrázoló festményen a karzatról látjuk az U alakú asztalnál helyet foglaló királyi párt, akiknek jobbján az esztergomi és a kalocsai érsek, balján a pápai nuncius és nádorhelyettesként Tisza István miniszterelnök foglalnak helyet. Mögöttük, a két koronaőr közötti kis asztalkán a párnára helyezett Szent Korona látszik. Körülöttük az országos főméltóságok, a kormány tagjai, a kamarások, a palotahölgyek és az országgyűlés tagjai állnak.

Az asztalnál Radvánszky Antal szolgálja fel a 19 fogásból álló menüsor első elemét, a „Hódolati pecsenyét”. A továbbiakban az asztalra helyezett válogatott finomságok érintetlenül maradtak. Rövid pohárköszöntők – Éljen a haza! Éljen a király! – után a királyi pár rituálisan kezet mosott, majd elvonult, az ételeket pedig – akaratuk szerint – a fővárosi hadikórházak betegeinek szolgálták fel.

A két festmény színes reprodukciói elsőként az IIlustrirte 1917. január 25-i számában jelentek meg dupla oldalakon. Ezek valószínűleg vízfestékkel készültek és a közelmúltig csak az újságban megjelent illusztrációikat ismertük. 2021 májusában a bécsi Dorotheum aukcióján bukkant fel a két ábrázolás nagyméretű, kidolgozott olajfestmény-változata. A Magyar Nemzeti Múzeum az NKA miniszteri keretének támogatásával sikeresen megvásárolta a festményeket, amelyek a 20. század eleji történeti festészet kiemelkedő darabjaiként a továbbiakban a Történelmi Képcsarnok gyűjteményét gazdagítják. A Múzeum kamarakiállításon való bemutatásukkal tiszteleg a száz éve (1922. április 1-jén) elhunyt utolsó magyar király előtt.