Az elmúlt 40 év legjobb sajtófotóiból látható kiállítás a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban. A május 29-ig látható tárlaton 123 fotográfustól tekinthetők meg képek, emellett külön tárlókban mutatják be az elmúlt négy évtized kiállításaihoz, pályázati megjelenéseihez fűződő emlékeket és a fotóriporteri munka kellékeit.
2022-ben elérkeztünk a 40. Magyar Sajtófotó Kiállításhoz. Az 1981-ben pályázatra beadott fotókból megrendezett tárlat – bár voltak előtte rendszertelenül kiállítások a pályaművekből – megkapta az egyes számot rendezőjétől, Szalay Zoltántól, aki a következő harminc évben is (kisebb-nagyobb kihagyásokkal) gondozója, rendezője maradt a kiállításoknak. A MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztály elnöksége úgy gondolta, az évforduló jó alkalom a visszapillantásra, így idén a szokásos, éves Magyar Sajtófotó Kiállítás mellett egy, a negyven esztendőre visszatekintő kiállítással is várják a látogatókat a Capa Központban, mely 2014 óta a szakmai partnere és egyik fő támogatója a Magyar Sajtófotó Kiállításnak, és fogadja be kiállítótereibe a magyar dokumentarista fotósok legjobbjainak évente megrendezett seregszemléjét.
Semmi nem olyan már, mint 1981-ben volt. Megváltozott a sajtó, Magyarországon megváltozott a politikai berendezkedés; más lett a technika, a jogi környezet, megváltozott a képek nyilvánosságra kerülésének módja és gyakorisága. A legfontosabb azonban nem változott: a fotóriporterek elkötelezettsége. A sajtónak dolgozó fényképész, a fotóriporter, arra törekszik, hogy a valóságot saját interpretációban tálalva, nagy közönség számára nyújtson információt, szórakoztasson vagy provokáljon. Érzelmet akar kelteni, miközben beszámol az előtte történő dolgokról, a maga által megtapasztalt valóságról. A fotóriporterek számára a pályázatokon elért sikerek visszaigazolást nyújtanak, a beküldött anyagokból rendezett kiállítások pedig a közönségnek adják meg az az örömöt, hogy jó képekkel eleveníthessék fel az elmúlt esztendő eseményeit. Csodálhatják, egyetérthetnek, vitatkozhatnak a fotóssal. Ezzel a kiállítással is ezt a hatást szeretnék elérni a rendezők. A válogatás, mint minden válogatás szubjektív, de abban a tekintetben a teljességre törekszik, hogy a magyar sajtófotó valamennyi műfaját bemutassa, s ezt sok fotóriporter munkáján keresztül tegye meg. A tárlaton 123 fotográfustól láthatunk képeket, a legnevesebbektől a kevésbé ismertekig, az idősebb generációtól a fiatalokig. A kiállításon csak olyan képek vannak, amelyet alkotója a Magyar Sajtófotó Pályázatok egyikére valamelyik évben beadott.
„Több ezer képből állt össze ez a kiállítás, amely szándékaim szerint bemutatja a legjellemzőbb témákat, megjeleníti a kollégák önálló gondolatait, sok esetben világosan felfedezhető benne egy-egy fotóriporter saját stílusa. Engem lenyűgözött a fotóriporterek elkötelezettsége és áldozatvállalása, ahogy sokszor a maguk örömére, nem megrendelésre dolgoznak fel fontos témákat” – emeli ki Bánkuti András, a kiállítás kurátora és rendezője, Balogh Rudolf-díjas fotóriporter, a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztályának elnöke, a Digitális Fotó Magazin főszerkesztője.
További információ: https://capacenter.hu/kiallitasok/valogatas-40-ev-legjobb-magyar-sajtofotoibol/
Válogatás 40 év legjobb magyar sajtófotóiból
A kiállítás megtekinthető:
- április 21. – 2022. május 29.
Kedd–péntek: 14–19 óra
Szombat–vasárnap: 11–19 óra
Hétfőn és ünnepnapokon zárva.
Capa Központ
Kurátor: Bánkuti András