Folytatódik az OMV és Michelisz Norbi együttműködése

„Olyan szezon előtt állok, amelyben még soha nem volt részem”

  • Az idei évben is folytatódik az OMV és Michelisz Norbi együttműködése
  • A pilóta komoly kihívások előtt áll, hiszen rajthoz áll a WTCR és az ETCR futamain is
  • Michelisz Norbi által vállalat megmérettetések az OMV-t is arra ösztönzik, hogy fejlődjön és többet nyújtson partnereinek a márkaígérettel összhangban  

Idén is folytatódik az OMV Hungária és a legeredményesebb hazai autóversenyző, Michelisz Norbert együttműködése. A kapcsolat a korábbiakhoz képest azonban egy új szintre lép, miután a WTCR világkupa 2019. évi bajnoka 2022-ben már az elektromos túraautó bajnokságban, az ETCR-ben is rajthoz áll. Utóbbi sorozat az idei évtől ráadásul komoly előrelépést tesz, hiszen ez lesz az első szezon, amit a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) égisze alatt írnak ki, rögtön világkupa rangra emelve a bajnokságot.

„A megkettőzött kihívás sokszorosára emeli a lelkesedésemet. Ez egy igazán izgalmas évnek ígérkezik, hiszen ilyenben még soha nem volt részem. Két hivatalos FIA sorozatban rajthoz állni a világ bármely autóversenyzője számára különleges dolgot jelentene. Mindig is szerettem, ha magasan van a léc. Ez mindig hajtott, arra késztetett, hogy feszegessem a határaimat, kihozzam magamból a legtöbbet. Ezen felül egy új helyzettel is szembe kerültem a WTCR csapaton belül, hiszen én lettem a rangidős, ami további motivációt ad számomra” – fogalmazott ki Michelisz Norbi.

Ahhoz, hogy ilyen kihívások közepette valóban a legjobbat tudjuk nyújtani arra van szükség, hogy csak magunkra figyeljünk. Ehhez elengedhetetlenek olyan társak, amelyek ezt a hátteret biztosítani tudják. Éppen ezért fontos, egy olyan régi, biztos alapokon nyugvó partneri kapcsolat, mint ami az OMV-vel a hosszú évek alatt kialakult – tette hozzá.

„Nagy öröm, hogy folytatni tudjuk az együttműködést, hiszen Norbi eddig soha nem tapasztalt kihívás előtt áll. Mindez pedig minket is inspirál, és a két FIA sorozatban való sikeres helytállás az OMV szemléletét is hűen tükrözi. Az ilyen szintű megmérettetések társaságunkat is arra ösztönzik, hogy fejlődjünk és többet nyújtsunk partnereinknek a márkaígéretünkkel összhangban” – hangsúlyozta Balogh Tibor, az OMV Hungária ügyvezető igazgatója.

A kihívások igazán emberpróbáló feladatot jelentenek majd, hiszen három olyan versenyhétvége is akad, amikor egyszerre kell a két sorozatban versenyezni. „Mindez hatalmas koncentrációt és önfegyelmet igényel, hiszen az egyik bajnokságban történteken nem szabad átvinni a másik futamra. Ez mindenképpen a siker egyik kulcsa lesz” – mondta Matics Zsolt, a Fit4race alapítója, teljesítménytréner. 

- bdpst24.hu

Check Also

Kiderül kik leszek A Fort Boyard – Az erőd játékosai

2024-ben érkezik az RTL-re A Fort Boyard – Az erőd, és már az is kiderült, …