Live session videó a Nagy Emma Quintettől

  • A Magyar Zene Házában tart elő lemezbemutató koncertet a Nagy Emma Quintet

A Nagy Emma Quintet hamarosan megjelenő, harmadik lemezét először a Magyar Zene Háza közönsége hallhatja élőben március 19-én. A koncert vendégei a lemezen is közreműködő Fekete-Kovács Kornél és Fenyvesi Márton lesznek. Az esemény felvezetéseként a zenekar Nagy Emma lakásán 5 dalból álló, live session videót készített.

„A készülő albumról öt dalt választottunk ki ehhez a videóhoz. Ezekből három Emma szerzeménye, egyet-egyet pedig Cseh Péter és Dénes Ábel írt.  Azt szerettük volna, hogy a koncerteken és a stúdióban is néha burjánzó, hosszú szólókkal tűzdelt és széles dinamikai határok között mozgó dalok egy teljesen más, meghittebb környezetben szólaljanak meg ezeken a felvételen. Így kerültünk Emma lakásába. Nem ez volt a dalok premierje a lakásban, ugyanis előtte többször próbáltunk is már ott. Az élmény intimitását tovább fokozza az a vizuális megoldás, hogy a néző egyetlen kamerán keresztül, vágások nélkül, mintegy a lakás tereit végigjárva látja a folyamatokat, és válik azok részesévé” – emeli ki a zenekar.  A videót Vargha Máté és Kiss Marcell, a hangfelvételt Fenyvesi Márton készítette.

A Bill Evans-i klasszikus iskolából is táplálkozó, de a kortárs jazz sokszínűségét ugyancsak képviselő kvintett Nagy Emma unikális énekével a középpontban semmilyen értelemben nem szab határt magának. Még úgy se, hogy zenéje egy részét kidolgozott formák, akár kifejezetten dalszerű szerzemények jellemzik, másik részében viszont helye van a spontaneitás elemeként akár rockos elszállásoknak is. Nagy Emma egészen fiatal korától kezdve hegedűsnek készült, a szegedi konzervatóriumban végzett, de érdeklődése eddigre a jazzéneklés és -komponálás felé terelte.

 

A budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazzének szakosaként alapította meg a Nagy Emma Quintetet konzis társakkal, és a tagok között azonnal működésbe lépett a kémia. Hamar egy négyszámos EP-t, 2019-ben már szép sikerű bemutatkozó albumot (Set To Face) adtak ki, és mindenféle rangos díjak jelezték, hogy jó úton járnak. 2020-ban egy még újabb, letisztultabb nagylemez is megjelent (Low Frequency Oscillator), amely már egyértelműen az év legjobb magyar jazzprodukciói közé tartozott. Saját hangzásvilágát ellentétpárokkal határozza meg a kvintett: „kontrasztok és disszonancia, improvizáció és sokszínűség, öröm és spleen, kortárs életérzés és groteszk, nyers fogalmazásmód, amely mögül átsejlik valamiféle álomszerű báj.” Ebből az álomszerűségből aztán nagyon sokfelé ki tud lépni a kvintett, amely új lemezén rockosodik is: „miközben egyre inkább egy rockzenekarrá válunk, egyre jobban csiszolódik és finomodik a zene, amit játszunk. Ez a mostani élményünk és az új lemezünk is ennek az élménynek a lenyomata lesz.” A lemez produceri feladatait Fenyvesi Márton látta el, aki néhány dalban gitáron is közreműködik. A koncerten ő, valamint Fekete-Kovács Kornél is csatlakozik a Nagy Emma Quintethez. 

Nagy Emma Quintet

Magyar Zene Háza, 2022. március 19. 20 óra 

https://jegy.ligetbudapest.hu/nagyemma_quintet 

- bdpst24.hu

Check Also

Július 20-án NEM lesz Balaton-átúszás

A HungaroMet siófoki obszervatóriumának időjárás-előrejelzése alapján – a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitány egyetértésével – úgy döntöttünk, …