FRISSS!!!
Home / Galéria / Veszélybe került a főváros kedvenc karácsonyi attrakciója, a Vörösmarty téri Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár

Veszélybe került a főváros kedvenc karácsonyi attrakciója, a Vörösmarty téri Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár

„A Vörösmarty téri karácsonyi vásárt az elmúlt évtizedekben a főváros nonprofit cége, (mai nevén Budapest Brand nZrt.) szervezte és tette Budapest egyik legismertebb turisztikai attrakciójává.

Na, de mit jelent az, hogy egy karácsonyi vásárt nonprofit cég szervez? Például azt, hogy a koronavírus utáni évben, amikor a vásárt csak veszteséggel lehetett megszervezni, mi akkor is megtartottuk, hogy így is segítsük a turizmus újraéledését, illetve azt a közel 100 hagyományőrző kézművest és vendéglátóst, aki ott volt a téren. Vagy, hogy előírtuk, hogy a téren lennie kell 1500 forintért egytálételnek, hogy a vásár valóban mindenkinek elérhető legyen. A Vörösmarty téri karácsony ugyanis elsősorban nem üzlet, hanem a város egyik legfontosabb téli – turisztikai – attrakciója. Amikor pedig mégis üzlet és nyereséget termel, azt a pénzt mi fővárosi kulturális programokra fordítjuk. Ebből finanszírozzuk többek között a Budapesti Tavaszi Fesztivált vagy a nemrég lezárult Budapest Tuning pályázatot.

Ezt a missziónkat a jövőben is folytatjuk, és mivel eddig is az V. kerület legnagyobb megelégedésére szerveztük a vásárt (így például idén januárban, amikor levonultunk a térről, a kerületi önkormányzattól egyetlen kifogás vagy megjegyzés sem érkezett a tér állapotával kapcsolatban), ezért a Budapest Brand idén is be fogja adni a szükséges kérelmeket a vásár megszervezéséhez. Mert fontos, hogy a fővárosi események esetleges profitja ne üzletemberekhez, hanem az emberekhez kerüljön. Ezt az V. kerülettel közösen kell megőriznünk.”

Faix Csaba
a Budapest Brand Nonprofit Zrt. vezérigazgatója

https://www.facebook.com/photo?fbid=10159820515113360&set=a.470135933359

Ajánlott cikk

A COPPER FŐHŐSE BUDAPESTRŐL MENT 

A PRIMETIME EMMY-RE IS JELÖLT SOROZAT FORGATÁSÁRA Az amerikai polgárháború idején, New York egyik leghírhedtebb …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás