FRISSS!!!
Home / Galéria / Várkert Irodalom: Aposztróf – Csoóri Sándor-est „segítek, azért jöttem”

Várkert Irodalom: Aposztróf – Csoóri Sándor-est „segítek, azért jöttem”

  • szeptember 16., csütörtök, 19.00 – Várkert Bazár, Öntőház udvar

Szeptember 16-án, a Várkert Irodalom Aposztróf estjeinek szezonkezdése a XX. századi magyar irodalom egyik kulcsfontosságú szerzőjének bemutatásával indul. A beszélgetős, zenés-irodalmi előadás középpontjába Csoóri Sándor kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas költő, esszéíró, prózaíró kerül. Az est két részében kortársakkal és irodalmár barátokkal beszélget Juhász Anna Csoóri Sándor életművéről, megidézve Párbeszéd sötétben című előadást, amit Vecsei H. Miklós Junior Prima-díjas színművész alkotótársaival hozott létre.

Csoóri pályája 1953-ban indul, s Görömbei András szerint „költőként az a legnagyobb irodalomtörténeti érdeme, hogy összetéveszthetetlenül egyéni színnel vitte tovább költészetünknek azt a fő vonulatát, melyet elődei és kortársai Balassi Bálinttól Nagy Lászlóig megteremtettek.”
Milyen a Csoóri-vers? Miképp jelenik meg munkásságában népköltészeti és történelmi hagyomány, s hogyan olvassuk esszéit? Miképp lehet ezt a páratlan életművet a legfiatalabb generációhoz közel hozni? Az est két részében kortársakkal és irodalmár barátokkal beszélgetünk Csoóri Sándor életművéről, és megidézzük a Párbeszéd sötétben című előadást, amit Vecsei H. Miklós Junior Prima-díjas színművész alkotótársaival hozott létre, vallva: „az az erő, az a mágia, személyesség és metsző őszinteség, ami az ő esszéiből, verseiből árad igazi hiánycikk, vagy inkább értékrés az életünkben.

Közreműködők:

Vecsei H. Miklós
Kiss Flóra (Quimby, Subtones)
Mihalik Ábel (Hiperkarma, Kispál és a borz)
Novai Gábor (Mörk)
Frimmel Jakab (Abel Label)

Juhász Anna, irodalmár, szerkesztő

További információ: https://varkertbazar.hu/esemenyek/aposztrof-csoori-sandor-est

Ajánlott cikk

Pénzköltési hajrá: néhány napjuk maradt a SZÉP-kártyásoknak

Ha nem költik el május végéig a SZÉP-kártya tulajdonosok az október közepéig megkapott pénzüket, akkor …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás