FRISSS!!!
Home / Címlap / Vargáné Andrejkó Edina lesz a Világjátékok-csapat vezetője

Vargáné Andrejkó Edina lesz a Világjátékok-csapat vezetője

A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) közelmúltban megválasztott új elnöksége megerősítette főtitkári pozíciójában a tisztséget 2019 óta betöltő Vargáné Andrejkó Edinát. A testület arról is döntött, hogy a régi-új főtitkár lesz a 2022 júliusában az egyesült államokbeli Birminghamben sorra kerülő Világjátékokra utazó magyar küldöttség vezetője. A nem olimpiai sportágak legnagyobb, négyévenkénti eseményére eddig 27 magyar versenyző szerzett kvótát, és körülbelül 30 sportolótól várható még a részvétel kivívása – számolt be róla Vargáné Andrejkó Edina.

A 2022. július 7. és 17. között sorra kerülő nagyszabású multisport-eseményen több mint 100 ország 3600 sportolója vesz részt. Magyarországon a Nemzeti Versenysport Szövetség feladatkörébe tartozik a Világjátékokra való felkészülés és az azon való részvétel.

Nyolc hónappal a rajt előtt 27 magyar versenyző szerezte már meg a kvalifikációt. Kiemelkedően sikeresen szerepeltek a búvárúszók, akik nyolcan rendelkeznek indulási joggal, köztük a legutóbbi, 2017-es wroclawi eseménye két aranyérmet nyert, és jövőre is jó esélyekkel vízbe szálló Senánszky Petra. Nagy létszámban utazhatnak Birminghambe a torna szakágak képviselői is: ritmikus gimnasztikában a tokiói olimpián is szerepelt Pigniczki Fanni a Világjátékokon is bemutathatja tudását, míg legjobb aerobikosaink közül tízen is ott lehetnek majd az alabamai városban.

Számos sportágban még javában zajlik a kvalifikáció, illetve később válik véglegessé a résztvevők kiléte. A hazai sportági szövetségek előrejelzései szerint még további 30 versenyző kvótaszerzésével kalkulál az NVESZ – mondta el Vargáné Andrejkó Edina.

A főtitkár Faragó Eszterrel, az NVESZ igazgatási és szervezési koordinátorával együtt december 1-2-án a Birminghambe utazik, és részt vesz a Világjátékok Nemzetközi Szövetsége, az IWGA és helyi szervezők által szervezett helyszínbejáráson.

Fotó : Vörös Nándor

Ajánlott cikk

Indítsuk együtt az új évet! Nyilvánossá vált az Átrium januári műsora

melyből mindenki kiválaszthatja a számára tökéletes darabot A fekete humor és a komédiák kedvelői jegyet …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás