FRISSS!!!
Home / Élet+Stílus / Életmód / Varázslat a csillagok alatt

Varázslat a csillagok alatt

Az ország amatőr és hivatásos csillagászai a nyár legvarázslatosabb napjain irányítják a tekinteteket az égboltra: az Egy Hét a Csillagok Alatt programsorozat az augusztusi csillaghullás időszakában kínál galaktikus kalandokat kicsiknek és nagyoknak szerte az országban. Augusztus 5. és 14. között, több mint 80 helyszínen kémlelhetjük az eget: a Hortobágytól Fótig, Pécstől Bajáig számtalan varázslatos nappali és éjszakai program várja az érdeklődőket. Az eseménysorozat megnyitója a Svábhegyi Csillagvizsgálóban volt.

Idén már harmadik alkalommal, az eddigieknél is színesebb programmal és több helyszínen zajlik az Egy Hét a Csillagok Alatt programsorozat, amelynek célja, hogy országszerte az égboltra irányítsa a tekinteteket. A program ideje alatt, augusztus első és második hetében különösen jó alkalom nyílik arra, hogy az égi jelenségeket megfigyeljük: nemcsak a Hold és az óriásbolygók, de a szemet gyönyörködtető mélyég-objektumok és a Perseidák hullócsillagzápora is színesítik majd az éjszakai égboltot. 

Sokszoros siker

Távol a városok fényszennyeződésétől a természet éjjeli nyugalmában és egy nyüzsgő település járdáján hétköznap délelőtt egyaránt lesz lehetőségünk az égbolt felfedezésére az Egy Hét a Csillagok Alatt programsorozat 10 napja alatt. A sokféle helyszín és program is arra mutat rá: a csillagok észlelése, az univerzum kutatása éppolyan színes és izgalmas lehet, mint maga az égbolt. 

Az Egy Hét a Csillagok Alatt programsorozatot két szegedi csillagász, dr. Barna Barnabás (a Szegedi Tudományegyetem munkatársa, a Csillagvizsgáló blog szerkesztője) és Ordasi András (szabadúszó csillagász, tudománykommunikátor, a Chillagász Brand kreatív igazgatója) indította két évvel ezelőtt azzal a szándékkal, hogy a laikusok számára is megmutassák az ég csodáit és az amatőrcsillagászat lehetőségeit, illetve hogy összefogják a bemutatóhelyeket és az amatőr csillagászokat.

Programok éjjel-nappal

Az idei rendezvény minden eddiginél több lehetőséget kínál: több mint 60 csapat 85 helyszínen összesen 140 programot valósít meg augusztus 5. és 14. között. Nem csak a csillagászok készülnek az augusztusi csillaghullás tanulmányozására, már most elfogytak a helyek a nagy csillagvizsgálók – Bükki Csillagda, Pannon Csillagda, Svábhegyi Csillagvizsgáló – éjszakai bemutatóira, de a nappali programjaikra még akadnak szabad helyek, és szerte az országban megannyi különleges esemény várja az érdeklődőket nappal és éjjel egyaránt.

A pécsi Zsolnay Negyed planetáriumi előadásai, a Zselici Tájvédelmi Körzet, illetve a Hortobágyi Nemzeti Park varázslatos éjjeli csillaghullás-tárlata, a káptalantóti meteoritsimogatás és a kiszombori kukoricalabirintus éppúgy a programok között szerepel, mint a Békés Megyei vagy Szentesi Városi Könyvtár bemutatói és a csillagképek zavartalan tanulmányozása a csokonyavisontai fás legelőn, távol a város fényeitől.

Csatlakozók a határon túlról

A programok megvalósítói között vannak hivatásos és amatőr csillagászok (pl. fizikatanárok), illetve csillagász társaságok: visszatérő partner a Cepheus Amatőrcsillagász Társaság, illetve a SkyGrót Csillagász Társaság, és a határon túlról csatlakozott a Csallóközi Észlelők Baráti Társasága. 

A programsorozat célja továbbra is (és még nagyobb lendülettel) a bemutatóhelyek és csillagász csoportok összekapcsolása, a csillagász közösség megerősítése, az utánpótlás biztosítása és annak megmutatása, milyen sok lehetőségünk van az égbolt tanulmányozására. Az elmúlt években több bemutatóhelyszínt is „felfedezett magának” a helyi közönség – a szervezők szeretnék, hogy ez a tendencia folytatódjon és a kisebb csillagászati közösségek is reflektorfénybe kerüljenek.

A szervezők várják mindazon egyesületek, csillagvizsgálók, baráti körök, amatőr- vagy kutató csillagászok jelentkezését, akik szívesen szerveznének csillagászati bemutatókat, legyen szó távcsöves észlelésről vagy a városi fényektől távoli közös hullócsillaglesről.

A csillagászat iránt érdeklődőket segíti a Budapesti Távcső Centrum csatlakozása a programhoz: az esemény időtartama alatt a szakboltban 5% kedvezményt adnak a Skywatcher távcsövekre azoknak, akik a vásárlás során „bemondják” a program nevét: „Egy Hét a Csillagok Alatt”. 

Találkozzunk a csillagok alatt augusztus 5-14. között az ország különböző pontjain!

Az alábbi interaktív térképen még több információ érhető el a programokról:

https://www.google.com/maps/d/u/0/edit?mid=1aNAkTjcY5FVRBHmaFpZCplE-CzXj-aQ&usp=sharing

A program támogatói: 

  • Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont
  • Svábhegyi Csillagvizsgáló
  • Magyar Csillagászati Egyesület
  • Budapesti Távcső Centrum

„Az esemény a tudomány eredményeinek népszerűsítésére kiírt NKFIH Mecenatúra pályázat MEC_N_140862 azonosítójú nyertes projekt keretében valósul meg.” 

Ajánlott cikk

Magyar Ízek Utcája a Várkert Rakparton

Magyarország legnagyobb gasztronómiai seregszemléje a Magyar Ízek Utcája idén 12. alkalommal kerül megrendezésre a Várkert …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás