FRISSS!!!
Home / Galéria / Vadregényes túra és költözés: ez vár Fördős Zére

Vadregényes túra és költözés: ez vár Fördős Zére

  • A Konyhafőnök zsűritagja egyszer már bevette Patagóniát, ahova reményei szerint hamarosan visszatérhet. Azonban nem csak ez szerepel Fördős Zé távlati tervei között.

December közepéig szinte egy percre sem áll meg Fördős Zé, aki nagyon bízik benne, hogy az idei ünnepi időszak egészen más lesz, mint a tavalyi. „Tavaly a járvány miatt sokkal nyomasztóbb volt a hangulat, kicsit leállt az élet, bezártak az éttermek. Sokkal kevesebb lehetőség adódott találkozni a közönséggel, hiszen a könyvdedikálásom is elmaradt. Jó látni, hogy mostanra ez változott, kezd feléledni minden. Nagyon bizakodom, hogy kilábalunk a járvány okozta „sérülésekből” – mondta Fördős Zé, aki gasztrocsapatával egy közel 200 oldalas téli magazint hozott össze, hogy könnyebben vészeljük át a borúsabb időt. Receptekkel, téli bakancslistával, térképmelléklettel igyekeznek a gasztronómia szerelmeseinek kedvére tenni a kiadvánnyal. „Már hagyomány, hogy az év végét egy téli magazinnal zárjuk. Ahogy az is, hogy december közepén elutazom.

Mindig szuperoptimista vagyok, ahogy most is. Bízom benne, hogy visszatérhetek Patagóniába egy újabb hátizsákos túrára, de több úticél is kilátásban van. Az egész évet igyekszem úgy szervezni, hogy az év végén pihenésre, feltöltődésre is jusson idő. Remélem ez most összejön” – tette hozzá a Konyhafőnök zsűritagja, aki a 2022-es évre is tele van tervekkel. „Az SK háza táján mindig történik valami, jövőre se lesz ez másként. Új funkciókat vezetünk majd be az oldalon és a könyvek-magazinok frontján is tartogatunk egy-két meglepetést. Az újévet azonban nemcsak munkával, de költözéssel is kezdem, hiszen új otthon vár rám, amit hamarosan birtokba vehetünk. Emellett lesz sok pörgés és számtalan feladat, de bízom benne, hogy mindenre jut majd idő jövőre is. Nagyon várom 2022-t!” – tette hozzá Fördős Zé.

Ajánlott cikk

Innovációk az újrahasznosításban – üzleti workshopra várják az érdeklődőket

Az újrahasznosítás témakörében tart ötletelő workshopot a Klímainnovációs Közösség 2021. december 15-én. Az esemény célja …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás