FRISSS!!!
Home / Címlap / Újra eredeti helyén áll az egykori Honvéd Főparancsnokság kupolaszerkezete 

Újra eredeti helyén áll az egykori Honvéd Főparancsnokság kupolaszerkezete 

A Honvéd Főparancsnokság egykori épülete elérte a szerkezetének legmagasabb pontját a Budavári Palotanegyedben. A hagyományoknak megfelelően bokrétaavatóval ünnepelték meg a jeles alkalmat. A Dísz tér és a Szent György tér meghatározó épületeinek újjászületése a tervezett ütemben halad.

Az egykori Honvéd Főparancsnokság neoreneszánsz épülete a második világháborúban kapott súlyos, de nem végzetes találatot, azonban ideológiai okokból nem állították helyre és az első emeletig visszabontották. A márciusban megkezdett újjáépítési munkálatok egyik leglátványosabb elemeként, helyére emelték a kupolaszerkezetet, amely hosszú évtizedek után most újra látható.

A hagyományokat követve az építők és az építtetők közös bokrétaünnepet tartottak, melynek részeként az épület kupolájára díszes bokrétafát helyeztek el. A bokrétafát a kupolát ékesítő laterna acélvázával együtt emelték fel az épület tetejére.

Fodor Gergely kormánybiztos, a Várkapitányság vezetője ünnepi beszédében megköszönte az építkezésen dolgozó szakemberek munkáját. Elmondta, hogy 127 évvel ezelőtt, 1895 októberében már tartottak itt egy hasonló ünnepet. A zseniális Kallina Mór tervei szerint a mesterek akkor készültek el az eredeti épülettel, amelyet aztán a háború és a kommunisták pusztításai sem kíméltek. A kormánybiztos kiemelte, hogy közel 60 évet kellett várni a helyreállításra, de az évtizedekig torzóként álló épület hamarosan visszanyeri századfordulós formáját az újjászülető Vöröskereszt-székházzal, József főherceg palotájával és a Budavári Palota északi szárnyával együtt.

A Várhegy egyik legnagyobb és legdíszesebb kupolájában kilátó nyílik majd, az újjászülető épület pedig hiánypótló funkciót kap: a Budavári Palotanegyed látogatóközpontjaként, kulturális és turisztikai kapujaként működik majd. 

A videót tartalmazó bejegyzés elérhető a Nemzeti Hauszmann Program Facebook oldalán:

https://www.facebook.com/nemzetihauszmannprogram/posts/pfbid0NK618PBqy5ijVTGxMjovQALnbcfBCd7yeD2LWhbD4VFrEVtxDqNWjfLGiNKrSXAsl

A fotók és a videó forrása: Várkapitányság

Ajánlott cikk

Mikor válik veszélyessé a horkolás?

50 000 ember lehet veszélyben Magyarországon Sok párkapcsolatot mérgezhet meg az, ha az egyik fél erősen …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás