Home / Galéria / Újabb Béres adomány érkezett Kárpátaljára

Újabb Béres adomány érkezett Kárpátaljára

  • 8 millió forint értékű vitamincsomag a rászorulóknak
  • A szomszédos Ukrajnában több mint négy hónapja folyik háború, a borzalmak elől már milliók menekültek el biztonságot keresve.  

A háború kitörésekor a Béres Gyógyszergyár az elsők között segített a bajban, és ajánlott fel nagyértékű termékadományt a menekültek számára. A segítségnyújtás azóta is folyamatos, hiszen a Béres tulajdonosainak állásfoglalása szerint: „Nincs mérlegelni valónk, össze kell fognunk mindannyiunknak és amiben csak tudunk, segítenünk kell az életüket mentő embertársainknak”. 

Teszik ezt annál is inkább, mert elkötelezetten ápolják azt az erkölcsi örökséget, melyet az alapító, id. dr. Béres József hagyományozott a vállalatra: az üzleti sikeresség mellett az emberekért érzett felelősség alapvető fontosságú.

A Béres Gyógyszergyár most a Magyar Református Szeretetszolgálattal együttműködve segít és juttat el közel 8 millió forint értékű vitaminadományt Kárpátaljára, Beregszászba. A C-vitaminokat és D-vitaminokat tartalmazó adománycsomagot Katona Viktória, a Magyar Református Szeretetszolgálat kárpátaljai szolgálatokért felelős lelkipásztora adja át Főtiszteletű Zán Fábián Sándor kárpátaljai református püspöknek, aki a felajánlott készítményeket az egyházkerület rászoruló idős- és gyermekotthonai között osztja szét.

Ajánlott cikk

Február 4-e, a Rákellenes világnap

Egy szépségmárka küzdelme a nők életéért Vajon él olyan ember a Földön, akinek élete során …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás