FRISSS!!!
Home / World / Új énekesnővel folytatja A Dal 2019 felfedezettje

Új énekesnővel folytatja A Dal 2019 felfedezettje

  • Nagy Brigitta NÁGI az Acoustic Planet új tagja

Új énekesnővel folytatja tovább az Acoustic Planet, Nagy Brigitta, azaz NÁGI veszi át Zsombok Réka helyét a zenekarban. Az új tag nem teljesen ismeretlen a közönség számára, hiszen a YouTube-on rengetegen követik, és feldolgozásvideói nyolcmillió megtekintés felett járnak.

Nagy változás következett be A Dal 2019 legnagyobb felfedezettje, az Acoustic Planet életében. A versenyben második helyezett zenekar új énekesnővel folytatja tovább a munkát.

„Zsékával sok év után szétválnak az útjaink, mivel zeneileg, a jövőt illetően mások az elképzeléseink. Nágit az interneten fedeztük fel, a YouTube-on sok feldolgozásdala megtalálható, itt láttuk meg. Ő már ismerte a zenekart és egyből igent mondott felkérésünkre. Így a VOLT Fesztiválon már együtt lépünk színpadra, amit izgatottan vár az egész zenekar” – mondta Kölcsey Szabolcs.

„Nagyon örültem, hogy a zenekar engem kért fel énekesnőnek, mivel nagyon tetszik a stílus, amit az Acoustic Planet képvisel. Már el is kezdtük a közös munkát, szerencsére teljesen egy hullámhosszon vagyunk, mintha mindig is együtt zenéltünk volna” – tette hozzá Nagy Brigitta NÁGI.

Fotókredit: Gabriel Design Studio

Ajánlott cikk

Ők a Virtuózok V4+ idei évadának versenyzői

Új zenészpalánták, visszatérő ismerősök, nagy érzelmek, óriási tehetségek és egy határokon átívelő nemzetközi produkció várta a …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás