FRISSS!!!
Home / Galéria / TRIP új bemutatója Porogi Ádámmal, Kocsis Pállal és Cserna Antallal

TRIP új bemutatója Porogi Ádámmal, Kocsis Pállal és Cserna Antallal

  • Asimov A mezítelen nap című regényének alapötletéből készül

Isaac Asimov 1956-ban publikált regénye, A mezítelen nap ihlette a TRIP alkotóit, amikor belefogtak a Tisztuló égbolt című színdarab elkészítésébe. A világ egyik legismertebb sci-fijének alapötletét felhasználva Fabacsovics Lili írta a történetet, melyet Magács László állít színpadra olyan kiváló színészekkel, mint Porogi Ádám, Ódor Kristóf, Kocsis Pál, Cserna Antal Fátyol Kamilla és Lénárdt Laura.

Magács Lászlóban a pandémia alatt fogalmazódott meg a darab ötlete, az érdekelte, hogyan éltük meg mi magunk az el- és bezártságot, amihez kiváló inspirációt jelentett Asimov műve.

Az alkotók azonban máshová helyezték a történet, és így a karakterek fókuszát is, számukra az elsődleges az emberi tényezők megértése volt, illetve annak vizsgálata, hogyan hat az egyes emberekre, ha olyan alapvető igények elnyomására neveli a társadalom polgárait, mint például a társas lét iránti vágy. „Azt gondolom, hogy ez nem természetes állapot. Lelkileg sérült emberek próbálják kompenzálni azt a nagyon ősi és mély vágyukat, hogy közösségben, társaságban éljenek, hogy megérintsenek valakit, érezzék a szagát, a testének melegét, együtt örüljenek, sírjanak és vitatkozzanak. Kétségtelen, hogy a járvány adott okot arra, hogy elkezdtünk ezzel a témával foglalkozni, de azt gondolom, mindez igazán akkor érdekes, ha megpróbálunk pontos pszichológiai, szociológiai leírást adni arról, hogy lehet-e így élni. A válasz feltehetően az, hogy lehet, de nem érdemes” – mondta Magács László a Marczibányi Téri Művelődési Központban tartott olvasópróbán a színészeknek.

A cselekmény egy olyan bolygón játszódik, amelynek lakói szinte soha nem találkoznak személyesen, zártan, magányosan, kommunikáció és kapcsolat nélkül élik az életüket. A Solárián történelme során először történik gyilkosság, aminek kivizsgálására a Földről hívnak egy elismert nyomozót. John detektívnek azonban nemcsak a bolygó sajátosságaival és a rá váró rejtélyes gyilkossággal kell megbirkóznia, hanem a helyiek mélyről fakadó magabiztos lenézésével, valamint a saját érzelmeivel is. Az eset ugyanis egyértelműnek tűnik: az áldozat közelében a feleségén kívül senki más nem tartózkodhatott – ez ugyanis a bolygó egyik alapszabálya. Azonban valami még se stimmel az üggyel: kezdve ott, hogy hiányzik a gyilkos fegyver. John detektív a nyomozás során hamar rájön, hogy itt bizony nem egyedi esetről van szó, és a tudós rejtélyes halála mögött valami sokkal nagyobb titok rejtőzik… A bűnügy felderítését azonban nem segíti, hogy a nyomozónak nem csak a titkokkal és a helyiek ellenszenvével kell megküzdenie, hanem saját érzéseivel is – amik ráadásul épp a gyanúsított felé vonzanák…

A darabban fontos szerepe jut a hitnek, a szerelemnek, a büszkeségnek és természetesnek a rejtélynek is. A történet egyszerre ötvözi a színházban kísérleti műfajoknak is mondható science-fiction és krimi elemeit, ugyanakkor legalább ilyen fontos benne a szerelmi szál, ami a társadalom sajátosságai miatt egyáltalán nem a megszokott módon bontakozik ki a nézők előtt. 

A színpadi látvány alapelemét átlátszó plexi „kuckók” adják. Ebben élik az egyes szereplők mindennapjaikat. Ezekre a falakra vetítik majd a részint szabadtéren játszódó flashback jeleneteket, amik erős kontrasztját adják a bezárt világnak. A videókat az a Meister Natália készíti, aki a TRIP másik nagyszabású projektjének, a Shakespeare37-nek operatőre.

A bemutatót várhatóan szeptemberben tartják. 

Szereposztás:

 Elijah BALEY, nyomozó Porogi Ádám

R. DANEEL Olivaw, a társa Ódor Kristóf

GLAIDA Delmarre, az elhunyt felesége Lénárdt Laura

Draltim THOOL, orvos, szociológus Kocsis Pál

KLORISSA Cantoro, az elhunyt asszisztense Fátyol Kamilla

Jothan LEEBIG, robotszakértő Cserna Antal

írta: Fabacsovics Lili

Díszlet-jelmez: Ocskó-Kü Kata

Rendezőasszisztens: Huszár Zsanett

Rendező: Magács László

FOTÓ: ÉDER VERA

Ajánlott cikk

Három ambiciózus, nők által vezetett vállalkozást karol fel a Viber

Rozsdamentes elviteles dobozok, borkóstolós podcast és szervezetpszichológia – ez a közös bennük A világ vezető üzenetküldő alkalmazása, …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás