FRISSS!!!
Home / Galéria / Több mint egy utca – szintet lépett a kulturális élet „A Tompán”

Több mint egy utca – szintet lépett a kulturális élet „A Tompán”

  • Utcazene-fesztivállal indított, Halloweennel és Márton nappal folytatja Budapest friss gasztro-kult közössége.

Október 23. szombaton 12 zenekarral, 5 helyszínen, egész napos utcazenéléssel pezsdült fel az élet a IX. kerületi Tompa utcában. A B-terv Kávézó, a Crafty Bar, a Dream Budapest, az Ishiki, a Paletta Budapest, a Pancs Bolt, az Örömsüti Egészségtudatos Desszertműhely és a San Ramon Caffee kezdeményezésének köszönhetően ugyanis a sétálóutca nemrégiben saját márkát kapott és ezentúlA Tompán néven ad otthont elsősorban gasztronómiai és kulturális programoknak. A közösség első programján, több száz látogató hallgatott és kóstolt bele a Tompa utcai hangulatba.

Az utcazene-fesztiválon bemutatkozott feltörekvő zenekarok az örömzenélésen túl a közönség szavazataiért és pénzjutalomért méretteték meg magukat: a háromszázezer forint összdíjazású versenyt az öndefiníciója szerint alternatív lélekszaggatást játszó egy5egy zenekar nyerte, második helyen az improvizatív Zaekar végzett, a dobogó harmadik fokára pedig a Damara állhatott fel.

„Erős kezdés” – összegzett Bezerics Dani, a Paletta tulajdonosa. „Nagyon jó volt látni, ahogy a hozzánk látogatók otthonosan kezdtek mozogni a környéken, és azt is, hogy a helyiek új szemmel tudtak nézni a kedvenc utcánkra. A programok folytatódnak, és remélem, hogy egyre többen csatlakoznak hozzánk mind látogatói, mind szervezői oldalról” – tette hozzá.

Az ingyenes programsorozat a hosszú hétvégén családi Halloweennel folytatódik, aztán novemberben Márton napi gasztropiknikkel, majd adventi forgataggal várnak mindenkit A Tompán.

Programok A Tompán 2021

október 30. szombat – Családi Halloween

november 13. szombat – Márton nap

november 27- december 24. hétvégenként – Adventi forgatag

Az eseményekről további információ:

https://www.facebook.com/search/top?q=a%20tomp%C3%A1n

Fotó: Tóth Enikő

Ajánlott cikk

Családbarát vállalat díjat kapott a Telenor

A vállalat üzleti stratégiájának évek óta egyik legfontosabb pillére a munkavállalók jólléte, a vírushelyzet pedig …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás