FRISSS!!!
Home / Galéria / Több mint egy év kihagyás után új bemutatókkal indul újra a Mozsár Műhely

Több mint egy év kihagyás után új bemutatókkal indul újra a Mozsár Műhely

A belváros színházi forgatagában az idén ötödik születésnapját ünneplő Mozsár Műhely különleges színfoltot képvisel. Sok-sok független alkotó produkciója valósulhatott meg itt, a repertoár nagy részét kortárs, illetve magyar szerzők teszik ki, itt indult útjára a nagysikerű Beszélő levelek és itt leltek otthonra Bősze Ádám zenetörténeti estjei is. És bár a befogadó hely időközben nevet váltott (Keménydió), a helyszín és a programok színvonala változatlan.

A Mozsár Műhelyben az idei évadban három új bemutatót tartanak. Október elejétől a Lábujjhegyen című új sorozatban Megyeri Léna és Bősze Ádám a tánc és a zene közös történetéből elevenít fel pillanatokat, október végén Földes Eszter és Almási Sándor mesél egy fiatal apáca és egy ifjú márki bűnös szerelmi viszonyáról a Portugál levelek-ben, a jövő év elején pedig színpadra kerül Petőfi Sándor Az apostol című elbeszélő költeménye Szilágyi Bálint újraértelmező rendezésében.

„Tánc és zene: első látásra (és hallásra) elválaszthatatlanok egymástól. Mégis, koreográfusok és komponisták viszonya meglehetősen viharosan és hullámzóan alakult az elmúlt évszázadok folyamán” – fogalmaznak az előadássorozat megálmodói, Megyeri Léna tánckritikus és Bősze Ádám zenetörténész. Az október 5-én induló LÁBUJJHEGYEN a két művészeti ág közös történetéből villant fel epizódokat a Napkirály udvarától egészen napjainkig, azaz a balett születésétől a posztmodern előadásokig, Lully, Rameau, Mozart, Csajkovszkij, Sztravinszkij szerzeményein át a balettművészet olyan meghatározó alkotóiig, mint Gyagilev vagy Nyizsinszkij.

A sorozat előadásai:

  1. október 5. A király táncol – hogyan született a balett?
  2. november 2. A rivális királynők – Händellel Londonban
  3. december 7. Párizs ítélete – írt-e balettzenét Mozart?
  4. január 4. Bolondos dallamok – itáliai táncok Verdiéknél
  5. február 1. Fekete hattyú, fehér hattyú – romantikus mesék
  6. március 1. Bűvöljetek el! – Sztravinszkij vs. Nyizsinszkij
  7. április 5. Broadway melodies – Amerika is táncol
  8. május 3. Tornacipőben – posztmodern kalandok
  9. június 7. A jövő tánca – zenés-táncos kortársaink

Földes Eszter és Almási Sándor tolmácsolásában, Vörös Róbert rendezésében október 26-án és 28-án debütál a Mozsár színpadán a Portugál levelek. A fiatal apáca, Mariana Alcoforado és az ifjú francia tiszt, a későbbi Chamilly márki szerelmi viszonya nagy botrányt kavart annak idején. A férfi a következmények elől visszamenekült Franciaországba, Mariana pedig hónapokon át hosszú levelekkel ostromolta őt. Fájdalmasan szép és mélyen megindító leveleinek gyűjteményét először 1669-ben adta ki egy francia kiadó. Magyarul – közel 300 évvel később – 1959-ben jelent meg a kötet Szabó Magda fordításában. A fiatal nő öt levélben írta meg fájdalmát, sértettségét, az elhagyatottság megaláztatásait, a dühöt, a vágyódást, a tagadást és az elengedést. A levelek eredetével kapcsolatban rendszeresen kételyek merülnek fel, sokan állítják, hogy azokat egy irodalomban jártas férfi írta, ezen kétségek ellenére világirodalmi sikere vitathatatlan, amit nem csak a szöveg ragyogó költészetének köszönhet, de annak a szavak mögül felsejlő magasztos gondolatnak is, hogy a befalazott valóság fölött a teremtő képzelet minden körülmények között győzedelmeskedik – nemcsak a szerelem örökkévalóságát, hanem a művészet korok és társadalmak fölötti erejét, győzelmét is hivatott hirdetni.

A Mozsár Műhely indulása óta elkötelezett abban, hogy kortárs szövegek mellett időről időre klasszikus műveket is bemutasson. Ám fontosnak tartják, hogy ezeket a mai fiatal generációk számára is érthetővé és izgalmassá tegyék – különösen a kötelező olvasmányok színpadi feldolgozásai esetében.

Néhány éve az akkor még egyetemista Szilágyi Bálint rendezte Csokonai Karnyónéját, ami rendkívül népszerű lett, különösen a fiatal korosztály körében. Adta magát, hogy a sikeres együttműködés folytatódjon, az azóta elismert rendező, ma már egyetemi oktató ezúttal egy másik adaptációval jelentkezik: Petőfi Sándor elbeszélő költeményét, Az apostolt állítja színpadra, ismét különleges felfogásban: a Karnyóné csak férfiakból álló előadói gárdája után ezúttal csak női színészekkel meséli el a történetet.

Szilágyi Bálint így ír a műről, ami jövő év elején kerül majd bemutatásra: „Petőfi keserű mesét írt egy szegénylegényről, aki világjobbításra esküszik, de túl nagy áldozatot hoz érte. Nemzetünk koszorús költője a világmegváltás veszélyére, az elvakultságra figyelmeztet. A történelem talán soha nem tudja leróni a márciusi ifjak felé az adósságát. De mi igen: a saját életünkkel és minden újszülött életével, akiket arra nevelünk, hogy napsugárként érleljék tovább a Földet. Ami még mindig távol áll a Petőfi által vágyott Nagy Szürettől. Ezért sürgető, hogy megszülessen ez az előadás.”

Az új premierek mellett továbbra is műsoron maradnak a korábbi nagysikerű produkciók, mint a Call Girl Mészáros Piroskával, a Bánatos kurváim emlékezete Hegedűs D. Gézával és a Mozsár Műhely védjegyévé vált Beszélő levelek. Valamint a járványhelyzet kihirdetése előtt bemutatott, ezért szinte még alig játszott előadások, mint a Szócső Fullajtár Andrea és Szántó Balázs megrázó szerelmi kettőse és az Egressy Zoltán novelláiból született Álmos utas haragja olyan nagyszerű színészekkel, mint Vándor Éva, Földes Eszter, Sipos Vera és Ódor Kristóf.

Ajánlott cikk

Hogyan lehet a vásárlás egyszerre kényelmes és környezettudatos?

5 tipp az okos és felelős online vásárláshoz A pandémia alatt magyar vásárlók százezrei ismerték …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás