FRISSS!!!
Home / Címlap / Több mint 40 százalékkal többen jelentkeztek idén a MATE-ra

Több mint 40 százalékkal többen jelentkeztek idén a MATE-ra

A nyilvánosságra hozott felsőoktatási jelentkezési adatok alapján minden eddiginél több, 8.388 fő nyújtotta be jelentkezését a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem képzéseire, ami több mint 40 százalékos emelkedést jelent a tavalyihoz képest.

A most látható kimagasló érdeklődés kiválóan bizonyítja, hogy a MATE-t érintő fejlesztések miatt a felvételizők körében megnőtt a bizalom modellváltó intézményünk iránt. Az egyetem teljes megújítását célzó törekvéseinket az is egyértelműen visszaigazolja, hogy erősödtek a partneri kapcsolatok, a campusokon 10 milliárdos nagyságrendben zajlanak a felújítások és minden mérvadó nemzetközi rangsorban erősítettük pozíciónkat a tavalyi esztendőben, amely tendencia céljaink szerint a 2023-as esztendőben is folytatódik” – emelte ki Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora. 

A mezőgazdasághoz és az élelmiszeriparhoz kötődő képzések népszerűsége közel 30 százalékkal nőtt, de rendkívül keresettek a MATE pedagógiai képzései is, melyekre mintegy 80 százalékkal többen jelentkeztek, mint tavaly.

Az első helyes jelentkezőket tekintve 33 százalékos emelkedés tapasztalható: míg tavaly 3.220 fő, addig idén 4.284 fő nyújtotta be jelentkezését első helyen valamely felsőoktatási szakképzésre, illetve az osztatlan, az alap- és mesterszakokra.

Az agrár- és élelmiszertudományi képzésekre 3.450 fő, a művészeti és művészetközvetítési képzésekre 499 fő, a gazdasági és társadalomtudományi képzésekre 2.426 fő, a környezettudományi és természetvédelmi képzésekre 673 fő, a pedagógus és bölcsészettudományi képzésekre 848 fő, a műszaki és informatikai képzésekre pedig 1.208 fő jelentkezett az idei normál felvételi eljárásban. Mindez azt jelzi, hogy nemcsak az agrárképzések, de a MATE minden más szakterületének képzései iránt is nőtt az érdeklődés.

Ajánlott cikk

Pénzköltési hajrá: néhány napjuk maradt a SZÉP-kártyásoknak

Ha nem költik el május végéig a SZÉP-kártya tulajdonosok az október közepéig megkapott pénzüket, akkor …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás