FRISSS!!!
Home / Címlap / Több bort iszunk a koronavírus-járvány kitörése óta

Több bort iszunk a koronavírus-járvány kitörése óta

Több bort fogyasztunk a koronavírus-járvány kitörése óta, és jellemzően otthon tesszük ezt – derül ki abból az online kutatásból, amelyet 1309 ember megkérdezésével készített októberben és novemberben az Év Bortermelője díjjal kitüntetett Koch Csaba. Erősödik a webshopból történő vásárlás, akár közvetlenül a termelőtől. A legnépszerűbb árkategória a kutatás szerint az 1000-2000 forintos tartomány.

A megkérdezettek 34 százaléka rendelt már bort webshopból az elmúlt hónapokban, akár borkereskedéstől, akár direktben, a termelőtől – derül ki abból az online kutatásból, amelyet 1309 ember megkérdezésével készített októberben és novemberben az Év Bortermelője díjjal kitüntetett Koch Csaba.

A többség még mindig személyesen szerzi be kedvenc nedűjét: 37,8 százalék elsősorban szupermarketben, 18,4 százalék pedig borkereskedésben vásárolja meg.

A megkérdezettek 12 százaléka úgy nyilatkozott, változtak borfogyasztási szokásai a koronavírus-pandémia kitörése óta: több bort fogyasztanak, ám jellemzően otthon. Naponta ugyanakkor csupán 6 százalék iszik bort, a legtöbben (50,1%) hetente 1-2 alkalommal nyitnak palackot.

A kutatás alapján a fehérbor a legnépszerűbb kategória; a válaszadók 62,4 százaléka fogyaszt szívesen különböző fehérborokat. A vörösbor a második helyezett (59,6%-kal), a rozé pedig a 3. helyen végzett 49,8 százalékkal. Elmondható, hogy az elmúlt időszakban a némileg visszaszorult a rozé fogyasztás, de még mindig nagyon népszerű. A vásárlók körében az első helyen a száraz kategória, a második pedig az édes bor végzett” – tájékoztat Koch Csaba.

A válaszadók több mint fele 1000-2000 forint közötti összegért választ bort legszívesebben, és összességében a válaszadók 88 százaléka 3000 forint alatti árfekvésű terméket preferál. Amennyiben ajándékba választunk bort, egy kicsit gálánsabbak vagyunk: a legtöbben (39,2%) 2000-3000 forint közötti árfekvésű terméket vásárolnak, 18,8 százalékuk pedig akár 5000 forintig is elmegy.

A fogyasztók többsége úgy véli, hogy nem feltétlenül van szoros összefüggés a bor ára és minősége között, ezért a választás leggyakrabban a közép árkategóriájú jó minőségű borokra esik. A vásárlók számára a bor kiválasztásának legfontosabb szempontjai: a név, a márkaismertség, a bor címke és a borászat elnyert díjak feltűntetése a palackon. A felmérés eredménye alapján a fogyasztók 80 százalékánál döntő szempont a bor vagy a borászat díjnyertes minősítése. A vásárlási szokások alapján kijelenthető, hogy a megkérdezettek nagy része előnyben részesíti a magyar borokat a külföldi borokkal szemben (a válaszadók 44,7%-a nem fogyaszt külföldi bort); ami rendkívül örömteli eredmény a magyar borok számára” – mondja a felmérés kapcsán Evans Victoria, a 2020-as év Sommelier Bajnoka.

Módszertan: 

A kutatás 2020. október 20-től november 4-ig zajlott, online (CAWI) módszerrel, a mintanagyság 1309 fő.

Ajánlott cikk

ÚJ, INGYENES FESZTIVÁL STARTOL – A MAGYAR TELEKOM SZERVEZI 

A Telekomosok Fesztiválja néven egy különleges élménysorozatot indít a Magyar Telekom, amely június 1. és …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás